Hírességek, akik alkut kötöttek az Ördöggel

Pénzért, hatalomért, szerelemért, sikerért, természetfeletti képességekért kérte a Sátán segítségét a következő hét ember.dealdecilVisszatérő jelenet a regényekben, filmekben, hogy valaki alkut köt az Ördöggel, mert úgy érzi csak így érheti el az életben azt, amire a leginkább vágyik. Az emberek elsősorban szerelem, pénz, hatalom, siker, tudás, vagy természetfeletti képességek miatt keresik a könnyebbik, de veszélyesebb utat.

A következő hét történelmi személy állítólag, vagy valóban alkut kötött az Ördöggel. Az ő történetükből sokat okulhatunk, de a tanulság természetesen az, hogy mindenkinek meg kell dolgoznia a sikerét, mert a könnyebbik út a lelkünk elkárhozásához vezet. Ha pedig egyszer eladtuk a lelkünket, akkor azt nem vásárolhatjuk vissza!

Nicolo PaganiniNicolo Paganini: A mai napig a világ legnagyszerűbb hegedű virtuóza. A férfi csak 5 éves volt, amikor már mandolinon játszott, 7 évesen zenét komponált, míg 12 esztendősen fellépett. Ennek a következménye nem maradhatott el, ugyanis 16 évesen teljesen kiégett. Paganini rákapott az alkoholra, és a nőkre. 22 évesen összeszedte magát, aminek köszönhetően zenei ikonná nőtte ki magát, újra zenét szerzett, és olyan bravúrokra volt képes a hegedűjével, amire senki más.

A zenész egyik leghíresebb darabja Le Streghe (a Boszorkányok tánca). A közönség sokszor könnyekben tört ki, és többen úgy vélték, hogy Paganini alkut kötött az Ördöggel, aki olyan technikával vértezte fel a művészt, amilyennel senki más nem rendelkezett.

Paganini képes volt a négy húros hegedűn egy kézzel három oktávot lefogni, erre se előtte, se utána sok évig nem volt példa. Néhány támogatója is azt állította, hogy Paganini lepaktált az Ördöggel, ezért is tagadta meg az utolsó kenetet a halálakor. A hegedűs bűnösségében az egyház is hitt, emiatt Paganini nem kaphatott katolikus temetést Genovában. Paganinit Parmában temették el 1876-ban.

Dr. Johann Georg FaustDr. Johann Georg Faust: Tévedés, ha azt hittük, hogy Faust története csak Goethe fantáziájának szüleménye! Az igazi Faust a reneszánsz kori Németországban élt, és alkimistaként, asztrológusként és mágusként vándorolt. Az ő élete volt az, ami megihlette az írót.

A mítosz szerint Faust öröm és kényelmes élet után vágyakozott, ezért megidézte az Ördögöt, miután mindent megtanult az okkultizmusról. A Sátán és Faust gyorsan megkötötte a szerződést. Az alku úgy szólt, hogy Faust 24 éven át boldog lehet, míg a Sátán cserébe megkapja a lelkét.

16 évvel később Faust megbánta az egyességet, úgyhogy megpróbálta semmisé tenni az alkut, de az Ördög nem arról híres, hogy át lehet verni, s pláne nem szokása lelkeket visszaadni. Faust tehát hiába próbálkozott évekig, mert csak annyit ért el, hogy a Sátán kegyetlenül meggyilkolta, a lelkét pedig a pokolba vitte.

Urbain GrandierUrbain Grandier Atya (1590-1634. 08.16): A francia katolikus papot boszorkánysággal vádolták meg, majd máglyán megégették. Az atya Loudun-ban, a Sainte Croix templomban tevékenykedett, de a cölibátust szelektíven értelmezte, hiszen állandóan élvezte a női nem adta gyönyöröket, és igazi szívtipró hírében állt.

A bujálkodás 1632-ben ért véget, mert azt atyát azzal vádolták meg, hogy megbabonázta az Orsolya rendi apácákat, valamint rájuk uszított egy démont, Asmodeust, aki miatt a szűzies hölgyek gonosz és bűnös dolgokat tettek.

A vád szerint Grandier elsősorban arra vette rá az apácákat, hogy azok elégítsék ki az atya szexuális kéréseit, amik igen színes fantáziára utaltak. Egy dokumentum szerint az atya alkut kötött az Ördöggel, hogy 20 boldog évért cserébe, a halála után csatlakozik a Sátánhoz, hogy együtt harcoljanak Isten ellen.

Grandier atyát keményen megkínozták a tárgyalása során, ezért idővel elárulta, hogy hol található a dokumentum, amit visszafele, latinul írtak, és több démon, valamint a Sátán aláírása is szerepelt rajta.

II. Szilveszter PápaII. Szilveszter Pápa (945 – 1003.12.05): Kora legtanultabb embere remekül értett a matematikához, csillagászathoz és a mechanikához. II. Szilveszter Pápa hagyta jóvá az olyan találmányokat, mint a hidraulikus orgona, ingaóra, bevezette az arab számok használatát Nyugat-Európába, valamint olyan könyveket írt, amiknek matek, természettudomány, zene, teológia és filozófia volt a témája.

Habár az első francia pápa a X. század legjelentősebb alakja volt, mégis halála után olyan pletykák terjedtek, hogy Szilveszter az Ördöggel kötött alkujának köszönhette az intelligenciáját, ráadásul a gyanút erősítette az is, hogy a pápa túl sok időt töltött az arab világ tudósaival.

Theophilus of AdanaSt. Theophilus of Adana (- 538): A VI. század egyik papja állítólag azért kötött alkut a Sátánnal, hogy egyházi rangot szerezzen. Szent Theophilus a bűnbánó, avagy Theophilus Adana története a legrégibb és legismertebb olyan legenda, amely az Ördöggel kötött szerződésről szól.

Theophilus volt Adana esperese, Ciliciában (ma Törökország része). Theophilus azt hitte, hogy elért a pályája csúcsára, mert minden jel arra mutatott, hogy egyhangúan megválasztják püspöknek, de hirtelen egy másik férfi kapta a pozíciót, ráadásul egy olyan illető, aki még esperesi rangjától is megfosztotta.

Theophilus nagyon elkeseredett, ezért elment egy helyi varázslóhoz, hogy kapcsolatba lépjen a Sátánnal. Az Ördög azonnal belement az alkuba, elvégre nem szokása hezitálni, ha lélekről van szó. Theophilusnak csak annyi volt a dolga, hogy a vérével írja le, hogy megtagadja Máriát és Krisztust. Az üzletet megkötötték. A férfi lelke és a győzelem a Sátáné lett, míg Theophilus szinte azonnal megkapta a püspöki rangot.

Persze, ahogy lenni szokott, évekkel később Theophilus megbánta az alkut, és próbálta menteni a lelkét. Theophilus buzgón imádkozott Szűz Máriához, szerény életet kezdett élni, 40 napot koplalt. Mindennek az eredménye az lett, hogy a Szűz megjelent előtte. Theophilus szép kis dorgálást kapott, majd a püspök bocsánatot kért. Mária szíve megeshetett a bűnös lelken, mert megígérte, hogy beszél Istennel.

30 napos böjt után Mária megint megjelent, és feloldozta a püspököt. A Sátán azonban résen volt, és három nappal korábban meglátogatta Theophilust, aki arra ébredt este, hogy a mellkasára nehezedik a szerződés.

Theophilus rémülten rohant a feljebbvalójához, akiknek bevallotta a szörnyű bűnék. A feljebbvaló erre elégette a dokumentumot, a püspök pedig megtarthatta a lelkét. Theophilus esete azonban egy a millióból, mert az esetek többségében balul sül el, ha valaki meg akarja szegni a Sátánnal kötött alkut.

Cornelius AgrippaCornelius Agrippa (1486. 09.14. – 1535.02.18.): A reneszánsz kori ezotéria legbefolyásosabb írója volt Agrippa, aki három olyan könyvet alkotott a témában, amelyeket még ma is használnak.

Agrippa jogot és orvostudományt tanult, de diplomát nem szerzett. Sokan úgy gondolták, hogy Agrippa mágus, okkult író, teológus, asztrológus és alkimista, ráadásul kiállt a feminista jogok mellett és gyakran védelmébe vette azokat a nőket, akiket boszorkánynak bélyegeztek.

A segítőkészsége miatt azonban a vádlottak padjára került. 1535-ben vádolták meg eretnekséggel és halálra ítélték, ám nem sikerült kivégezni, mert Agrippa megszökött, és később betegségben halt meg. Az elhunyt férfiról az a pletyka járta, hogy démonokat idézett meg, a halálos ágyán pedig megjelent egy fekete kutya, aki a mágikus segéde volt.

Gilles de RaisGilles de Rais (1404 - 1440): Az egyik legkiválóbb francia család sarja volt az intelligens, bátor, karakteres, vonzó, kékesfekete szakállú férfi. Gilles de Rais kijelentette, hogy az életben két fontos dolog van, a gazdaság és a hatalom.

Ez a két dolog volt, ami a vesztét okozta, hiszen egy ideig élvezte a gazdagságot és a hatalmat, ám egyszer csak durván megszorult anyagilag. Gilles de Rais az okkult tudományok felé fordult. A kitartó kísérletezései célja az volt, hogy valamilyen csoda segítségével újra vagyonos ember lehessen.

Ebben nyújtott neki segítséget Francesco Prelati, akivel megidéztek egy Baron nevű démont, akinek gyerekeket kellett feláldozni. Gilles de Rais ekkor kezdett gyilkolni. Az áldozatai között nők és gyerekek voltak. Mire 80 és 200 fő között mozgott az áldozatai száma, végre megfékezték, felakasztották, majd a biztonság kedvéért, elégették a holttestét.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com