Hírességek, akiket a #metoo tönkretett
Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?Az egész sztárvilágot a feje tetejére állította a #metoo mozgalom, amely során rengetegen azzal álltak, illetve állnak még ma is elő, hogy híres rendezők, producerek, énekesek, vagy színészek szexuálisan zaklatták őket.
A botrány több sztárt is földbe döngölt az elmúlt években, de vajon van-e számukra visszatérés, vagy örökre eltűntek a süllyesztőben?
Jeremy Piven: Leginkább a Törtetők című sorozatban nyújtott emlékezetes játékával szerzett magának hírnevet Jeremy Piven, aki egy egoista, bárkin átgázoló menedzsert alakított. A lehengerlő személyiségű sztárt 2017 októberében érte utol a végzet, ugyanis akkor több nő is szexuális zaklatással vádolta.
Ennek hatására Piven Wisdom of the Crowd (A tömeg bölcsessége) című műsorának gyártását leállították, ami a híresség szerint hatalmas hiba volt, a vádakat pedig tagadta. Bár három évre elhallgatott, mégis Piven egyike azoknak, akik nem tűntek el a süllyesztőben a botrány után, ugyanis olykor látható filmekben, de az kérdés, hogy mennyit veszített a hitelességéből, valamint valaha sikerül-e visszakapaszkodnia oda, ahonnan a vádak miatt lezuhant.
Roger Ailes: Nicole Kidman és Charlize Theron főszereplésével, Botrány címmel készült film a Fox News alapítójának ügyéből, ami 2016-ban robbant ki. A vád szerint Roger Ailes több nőt megerőszakolt, köztük egy 16 éves modellt, és szexért cserébe hajlandó volt az áldozatait képernyőre engedni és beindítani a karrierjüket.
A botrány következményeként a férfit kirúgták az amerikai hírcsatornától, majd egy évvel később meghalt. Ailes élete végéig tagadta a vádakat, de a csatorna ennek ellenére milliós összegeket fizetett az áldozatoknak annak érdekében, hogy ne legyen nagyobb botrány és elkerüljék a bírósági ügyeket.
James Franco: A David Fincher 127 óra című filmért Oscar jelölést kapott James Franco A-kategóriás sztár volt, amikor nyilvánosan a #metoo hollywoodi mellékága, a Time's Up mozgalom mellé állt, ám 2018-ban őt vádolta meg öt nő azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket a filmforgatásokon és azokon kívül.
Bár Franco tagadta a vádakat, mégis az ügyben tett nyilatkozatában így fogalmazott:
„Amennyiben valami rosszat követtem el, akkor azt helyrehozom, mert ezt kell tennem.”
A botrány után egy HBO-s sorozattal tért vissza a színész.
Louis C.K.: A komikus karrierje szépen ívelt felfelé, telt házas fellépései, sorozatai és hatalmas rajongótáborra volt, amikor kitört a botrány, ugyanis többen is szexuális visszaéléssel vádolták, illetve azzal, hogy akaratuk ellenére végzett önkielégítést nők előtt.
Ennek hatására Louis C.K. pályafutása megtört. A csatornák hátat fordítottak neki, a nevével pedig többé képtelenség volt összehozni egy fellépést. Ennek ellenére nem kizárt, hogy a komikus még visszatér, hiszen a humorát az önmagával szembeni, kíméletlen őszinteségre építette.
Mivel esetében a vádak nem erőszakról szólnak, ezért ha hajlandó lenne egy műsor keretében őszintén szembenézni önmagával, akkor akár megbocsátást is nyerhetne. A hírek szerint egy kisebb klubban már kipróbálta az új műsora elemeit, tehát szeretne visszatérni, viszont a beszámolók szerint egy egészen más Louis C.K. volt látható a színpadon.
Állítólag azonban nem egy megbánó, hanem egy kimondottan rosszindulatú embert alakított, aki saját magáról egy szót sem szólt, hanem csak különféle embertípusokról beszélt kritikus stílusban. Judd Apatow rendező véleménye szerint Louis C.K. egy önmagával szembenézni képtelen, megkeseredett emberré vált.Woody Allen: Az Oscar-díjas forgatókönyvíró-rendezővel kapcsolatos molesztálási ügyek jóval a #metoo előtt robbantak ki, hiszen már 1992-ben szexuális zaklatással vádolta a lánya, Dylan Farrow, ám Woody Allen szüntelen tagadja a vádakat, míg a nő fenntartja azokat.
Az HBO a közelmúltban mutatott be egy dokumentumfilmet Woody Allen és Mia Farrow nyugodtnak távolról sem nevezhető kapcsolatáról, de ebből sem derült ki, hogy igazak-e a vádak. Ami biztos, hogy Allen megosztó személyiséggé vált, folyton körülveszi a gyanakvás légköre, de ennek ellenére nem állt le a filmkészítéssel.
A rendező évente egy filmet forgat. Ez alól csak 2018 volt kivétel, amikor egyet sem készített. Az, hogy mennyire ízléses Allen-filmben szerepelni, még napjainkban is vita tárgya a színészek körében.
Marylin Manson: A közelmúltban robbant ki a Marylin Manson ügy, így még nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége, de az már most biztos, hogy az énekes karrierjét hatalmas veszteségek érték, és valószínű, hogy bele is fog bukni a botrányba.
Ugyanakkor Manson rajongóit aligha lepték meg a vádak, hiszen a híresség mindig is az erőszak stilizálására építette a művészetét, sőt, több esetet, amelyekért senki sem számoltatta el, meg is írt a saját könyvében.
Jelenleg úgy tűnik, hogy Mansont utolérte a végzet, hiszen sokan elfordultak tőle, így például a kiadója is, ami azonnal szerződést bontott vele, azt pedig egyelőre nem lehet tudni, hogy lesz-e másik kiadó, amely a súlyos vádak után még hajlandó lesz kockázatot vállalni az énekessel, de valószínű, hogy évekig biztos, hogy nem lesz ilyen bátor jelentkező.
Mansont többen is bántalmazással vádolták, viszont a legnagyobb visszhangot Evan Rachel Wood színre lépése kapta. Az énekessel évekig egy párt alkotó színésznő elmondta, hogy Manson rendszeresen súlyosan bántalmazta. Ezután több nő is előállt, hogy elmondja, az énekes erőszakosan viselkedett vele. Az énekes ellen felhozott vádakban leégetett fanszőrzettől kezdve a házilag késíztett kínzóeszközig mindenféle szörnyűség szerepel.
Bill Cosby: Amerika egyik leghíresebb komikusa Bill Cosby, aki immár több, mint 60 éve szórakoztatta a képernyő előtt ülő közönséget, amikor 2010-es évek közepén, mondhatni a #metoo-botrányok előfutáraként, robbant a bomba, ugyanis számtalan nő lépett ki a nyilvánosság elé, hogy elmondja, Cosby sorozatos szexuális zaklatást követett el ellenük 1965-től kezdődően.
Több, mint 60 nő vádolta meg a komikust, köztük voltak, akiket Cosby megerőszakolt, de gyermekbántalmazási ügye is napvilágot látott. Mindezért 2018-ban elítélték a színészt, aki jelenleg börtönben ül.Kevin Spacey: A #metoo egyik legismertebb alakja a kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey, akit a közönség nagyon szeretett az egyedi, cinikus humora miatt, ám csak addig, amíg 2017-ben Anthony Rapp színész elő nem állt azzal, hogy 1986-ban, amikor ő csak 14 éves volt, a részeg Spacey szexuálisan zaklatta őt.
Ezzel kapcsolatban Spacey azt mondta, hogy nem emlékszik az esetre, viszont ennek ellenére bocsánatot kért Rapptől, ha valóban ilyesmit tett a múltban. Ennyivel azonban nem ért véget a színész ügye, ugyanis Rapp után mások, filmesek és stábtagok is előálltak, hogy azzal vádolják a hírességet, hogy fiatal fiúkat fogdosott.
A zaklatási vádak hatására a színészt kirúgták a Kártyavár című sorozatból, amiben addig ő játszotta a főszerepet. Emellett a Netflix leállította a Gore című, Spacey főszereplésével készülő, életrajzi film munkálatait. A Spacey ellen felhozott vádak közül az egyiket ejtették 2019-ben.
Harvey Weinstein: Évtizedeken át volt Hollywood egyik legnagyobb királya a filmmogul és producer Harvey Weinstein, aki karriereket indított be, színészeket emelt magasba a filmjeikkel, melyek közül több is Oscar-díjat nyert.
Weinstein nevéhez értékes filmek tucatjai tartóznak, ám ez többé nem számított, amikor kiderült, hogy ő Hollywood egyik legnagyobb szörnyetege, ugyanis napvilágot látott, hogy évtizedeken keresztül nőket bántalmazott és erőszakolt.
Az áldozatai elsősorban színésznők voltak, akiknek ragyogó karriert ígért a szexért cserébe, ami Weinstein szerint nem bűn, hiszen a szakmában mindenki ezt csinálja. A bíróság ezzel nem értett egyet, és 23 év börtönre ítélte Weinsteint, akinek ügyeiről állítólag az egész város és szakma tudott, de 2017-ig mindenki hallgatott. Weinstein cselesen titoktartásokat íratott alá a színésznőkkel, magas kötbérekkel, de ha sokáig is tartott, végül mégis elbukott.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások