Hírességekkel megesett paranormális történetek

Ismert emberek, akiknek megmagyarázhatatlan élményben volt részük.Bárkivel megeshet, hogy olyasmi történik vele, amire nem talál hétköznapi magyarázatot, ez alól pedig a hírességek sem kivételek, ahogy azt a következő történetek is bizonyítják. Azt, hogy mennyi igaz az ismert emberek beszámolóiból, egyedül ők tudhatják, de az biztos, hogy a történetük mindenképpen félelmetes.

Lehet, hogy Keith Moont megszállták a démonok: Korának egyik legzűrösebb és legönpusztítóbb zenésze volt Keith Moon, akiről egy befolyásos orvos azt állította, hogy démoni megszállás miatt vetemedik őrült és pusztító tettekre.

Amikor Meg Patterson 1976-ban találkozott a zenésszel, akkor Moon azt mondta, hogy nem orvosi segítségre, hanem isteni beavatkozásra van szüksége, mert attól fél, hogy démonok bújtak belé, méghozzá kettő, név szerint Mr. és Mrs. Singh.

Ezt követően megállapították, hogy Moon drogfüggősége és alkoholizmusa tette lehetővé, hogy démonok szállják meg. Az entitásokat a dobolásával hívta meg, majd a démonok kezdték átvenni felette a hatalmat.

Moon 1978-ban túladagolásban meghalt. Az soha nem derült ki, hogy valóban megszállták-e.

Charles Dickens hitt a mesmerizmus erejében: A világ egyik leghíresebb írója volt Charles Dickens, aki a viktoriánus korban élt, tehát akkor, amikor még sok ember érdeklődött a spiritualizmus és a halottak megidézése iránt.

Az írót a mesmerizmus nyűgözte le, ami tulajdonképpen egyfajta hipnotizálás és gyógyító gyakorlat. Dickens 1845-ben mélyült el igazán a mesmerizmusban, méghozzá annyira, hogy Olaszországba utazott, hogy találkozzon egy bankár feleségével, Augusta de la Rue-val, aki álmatlanságban, fejfájásban és más kellemetlen állapotban szenvedett, tehát tökéletes alany volt arra, hogy Dickens az „erejével” kísérletezzen rajta.

Johnny Cash úgy vélte, hogy Isten mentette meg őt: Sokáig szenvedett depresszióban Johnny Cash, a világ egyik leghíresebb countryzenésze, aki kijelentette, hogy már halott lenne, ha Isten nem menti meg.

Az eset 1967-ben történt, amikor Cash elment a Tennessee állambeli Hendersonville-ben található otthonából, hogy Chattanoogában, a Nickajack-barlangban véget vessen az életének. Akkoriban a countryzenész már évek óta drog- és alkoholfüggő volt, a karrierje pedig romokban hevert.

A halálát tervező Cash bemászott a barlang legmélyebb részebe, ám amikor öngyilkosságot akart elkövetni, akkor váratlanul hatalmas békét, világosságot, józanságot érzett és útmutatást kapott. A különös élmény hatására Cash kimászott a barlangból, majd még sokáig élt és új sikereket ért el. Az nem derült ki, hogy pontosan mi történhetett a Nickajack-barlangban.

George Washington nem akarja elhagyni a Vernon-hegyet: Amerika első elnöke volt George Washington, aki a történelem egyik leghíresebb alakja, kinek birtoka, a Vernon-hegy, szinte ugyanolyan most is, mint amilyen Washington életében volt.

Állítólag az elnök 1799-es halála óta a birtokán kísért. Legalábbis ezt állították 1806-ban, amikor III. Josiah Quincy, massachusettsi politikus, a Vernon-hegyen találkozott a birtokot megöröklő Bushrod Washingtonnal, George Washington unokaöccsével. Állítólag azon az éjszakán Quincy látta Washington szellemét.

Az 1983 óta a birtokon dolgozó, majd annak 1994-ben ügyvezető igazgatójává vált, James Rees megerősítette a Vernon-hegyen történt rejtélyes találkozások történeteit.Sylvia Plath tehetségét a „fekete mágiától” kapta: Depressziósan töltötte az élete nagy részét a tehetséges Sylvia Plath, akinek hírnevét Az üvegbura című regénye hozta meg. Plath 1963-ban, csupán 30 évesen úgy döntött, hogy elege volt az életből, ezért bedugta a fejét egy gázkemencébe.

Az öngyilkosságát sokan egy intelligens, de zavart ember tragédiájának tartják. Plath férje, Ted Hughes író azonban nem tartozik közéjük, ugyanis szerinte sötét erők miatt halt meg a felesége. A férfi azt állította, hogy Plath tehetséges volt, de annak érdekében, hogy azt kibontakoztassa, sötét szertartásokra kényszerült.

Ugyanakkor valószínű, hogy a paranormális erőknek nem volt köze Plath tehetségéhez, vagy halálához, ugyanis az inkább az egész életében jelen lévő depresszió és stressz tragikus következménye.

Az angliai királyok tanúi voltak a szellemeknek: Idejük javát a több évszázada álló otthonaikban töltötték az angol királyok, így nem meglepő, hogy furcsa, állítólag természetfeletti dolgoknak voltak szemtanúi.

Az egyik történet szerint a norfolki Raynham Hallban lakott Lord Charles Townshend, akinek felesége Lady Dorothy Walpole Townshend volt, Anglia első miniszterelnökének, Sir Robert Walpole húga.

Lady Townshend 1712-ben meghalt, de állítólag a lelke az épületben ragadt. A szellemet, aki azóta sok uralkodót kísértett, elnevezték Raynham Hall barna hölgyének. Találkozott vele IV. György is, aki az 1800-as évek elején tartózkodott az épületben. Az uralkodó olyannyira megijedt, hogy soha többé nem volt hajlandó visszatérni.

A közelmúltban II. Erzsébet királynő is érezte a barna hölgy jelenlétét, amikor a kutyái eszeveszetten ugatni kezdték a semmit.

Winston Churchillt a gyakori előérzetek mentették meg: A XX. század egyik vezető alakja volt Winston Churchill, akit a második világháborúban betöltött szerepe, az irodalomi eredményei tettek híressé, ráadásul Nobel-díjat is kapott.

Nem meglepő módon, Churchillt több támadás érte, de azokat valahogy mindig sikerült megúsznia. Egyszer egy éjszakai támadás előtt ellenőrizte a légvédelmi fegyvereket, majd elindult az autójához, aminek nyitva volt az egyik ajtaja. Churchill valamiért úgy döntött, hogy nem a nyitott ajtón száll be, hanem a szemköztinél.

Amikor aztán az autó az utcán haladt, bombát dobtak le, ami megölte volna Churchillt, ha ott ül be, ahol nyitva volt az ajtó. Később Churchill azt mondta az esettel kapcsolatban, hogy azért választotta a másik ajtót, mert valami benne „megálljt” parancsolt, amikor be akart ülni a nyitott ajtónál. Az rejtély, hogy Churchillt az előérzete mentette meg több alkalommal is, vagy csak véletlenről volt szó.

(Forrás: noportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com