Hírportál: a marokkói titkosszolgálat korábban figyelmeztetett a merényletre

A mondafrique.com című portál információi szerint a marokkói titkosszolgálat (DST) két, szeptemberben és októberben elküldött levélben figyelmeztette a német hatóságokat arról, hogy merényletre készülhet a tunéziai Anis Amri, aki hétfőn a berlini karácsonyi vásáron kamionnal rontott a tömegbe. A lap úgy tudja, a DST kinyomozta, hogy Amri tizennégy hónapja illegálisan tartózkodott Németországban, és Dortmundban az Iszlám Állam két veszélyes követőjével - egy orosz és egy marokkói állampolgárral - tartotta a kapcsolatot. A berlini merénylet gyanúsítottja a szíriai háború kezdetét követően próbált Tunéziából a konfliktus területére menni. Később Olaszországban a hatóságok előállították és négy év börtönre ítélték, amikor Törökországba próbált utazni, hogy onnan megkísérelje az átjutást a háborús térségbe - írták.

A morocconewsworld.com információi szerint a marokkói hatóságok nem először figyelmeztették európai partnereiket az Iszlám Állam szimpatizánsaival kapcsolatos veszélyre. Példaként megemlítették, hogy a spanyol kormány a Marokkóból érkező információknak köszönhetően tudott felszámolni egy terrorista hálózatot, míg a francia biztonsági szervek fontos adatokhoz jutottak a (2015. novemberi) párizsi merénylet után Abdelhamid Abaaoudnak, a támadás európai koordinátorának hollétét illetően.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com