Hogyan viselkedünk, ha szerelmesek vagyunk?

Milyen hatással van ránk, ha elönt a rózsaszínköd?power-of-a-hugA közelgő Valentin-nap miatt érdemes utánajárnunk, hogy az egyes csillagjegyekre milyen viselkedés a jellemző, ha szerelmesek, mert ebből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy ránk mi jellemző, hanem azt is, hogy a párunk, kiszemeltünk esetében mire készülhetünk fel.

Kos: A tüzes, szenvedélyes, heves Kos vadul szerelmes személy, ez pedig a szexualitásban is megmutatkozik. Olyan szinten képes lángolni, hogy az inkább ijesztő, mint vonzó. A párkapcsolatban nem híve a felesleges körök lefutásának, hanem gyorsan a lényegre tér.

Utálja a bonyodalmakat, mindig őszinte, egyenes, és domináns. Mivel nagy hódító hírében áll, emiatt kedveli a flörtöt, de ilyenkor nem kell komolyan venni, mert szereti érezni, hogy nála a gyeplő, és bármikor képes hódítani. Ő ettől érzi erősnek, kelendőnek magát.

Bika: Kifejezetten romantikus, érzékeny, érzelmileg gazdag lélek, aki szeret szerelmes lenni. Ő gyengéd szerelemre vágyik, mert szeretné, ha a párjával testileg és lelkileg is kiegyensúlyoznák egymást.

A Bikák esetében a birtoklási vágy, túlzásba vitt féltékenység okozhat bonyodalmat. Ezeknek a hátterében önértékelési problémák állnak. Ettől eltekintve nagyszerű szerető, aki mindig azért dolgozik, hogy a kapcsolata izgalmas, kalandos maradjon.

Nem árt ennél a csillagjegynél figyelembe venni, hogy sértődékeny, nem viseli el a kritikát és a változásokat, ráadásul minden komolyabb döntés előtt időre van szüksége. Nagyon anyagias, sok gondot fordít a külsejére, a szellemiségére, és mindig próbálja kulturáltnak mutatni magát.

Ikrek: Elsősorban szellemi síkon kötődik a párjához, tehát fontos, hogy a választottjával összhangban legyenek, egy rúgóra járjon az agyuk, mintha testvérek lennének. Ugyancsak fontos, hogy sokat beszélgethessenek, és őszinte eszmecseréket folytathassanak. Az Ikrek szereti a kulturális beszélgetést, mert abból sokat tanulhat.

Erre a csillagjegyre jellemző a hangulatingadozás, emiatt szörnyen kiszámíthatatlan a szerelemben. Nem az a lángoló, mély érzésű típus, de képes arra, hogy nagyon szerelmes és szenvedélyes legyen.

Egyszer annyira racionális, komoly, céltudatos, hogy kicsit sem tűnik úgy, hogy szerelmes lenne, míg máskor szentimentális, érzékeny személyé változik. Az Ikreknek csak a hosszú távú kapcsolat számít, és a tudat, hogy mindig számíthat a kedvesére.love2Rák: Ezt a csillagjegyet az érzelmek vezérlik, könnyen esik szerelembe, amit mélyen, intenzíven él meg.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Sokszor plátói szerelembe keveredik, mert nagyon romantikus és szentimentális.

A Rák hajlamos a feltűnő szenvedésre, valamint elvárja, hogy sajnálják, amiért nem teljesült be a szerelme, vagy rosszul alakult a viszonya. Mindig az igazit keresi, hosszú távra tervez, házasságot, gyereket akar. Az életvidám, humoros Rák bárhol képes ismerkedni, de olyan párt keres, aki egyben a barátja is, illetve képes szinten tartani a szerelmüket, amit kalandokkal tesz izgalmasabbá. Ha ez elmarad, akkor a Rák hamar ráun a párjára.

Oroszlán: Számára a legfontosabb az, hogy a párja jól nézzen ki, megfelelő anyagi háttérrel és egzisztenciával rendelkezzen. Amennyiben valakiben nem látja meg a fantáziát, akkor unalmasnak, egyszerűnek fogja bélyegezni, és nem foglalkozik tovább az illetővel.

Az Oroszlán igazi csábító, hódító, aki imád kísérletezni, hiszen ettől érzi úgy, hogy erős, hatalmas, kelendő. Amikor valóban szerelmes, akkor tüzes, szenvedélyes, és követeli, hogy az ágyban és máshol is ő legyen az irányító. Erre a csillagjegyre az is jellemző, hogy jól érzi magát egy kapcsolatban még akkor is, ha abban nincs klasszikus szerelem, de valamiért előnyösnek érzi a viszonyt. Imád kalandozni, és szereti, ha dicséretet kap.

Szűz: Eleinte hűvös, távolságtartó, visszafogott, de amikor a kiszemeltje átesik a titkos próbákon, akkor kienged, és megmutatja a szerelmes, szenvedélyes oldalát. Ezt az átmenetet az öltözködésén is észrevehetjük, mert egyszer csak az elegánsból szexivé változik.

A Szűz mindig egyértelmű jelet ad, ha felkészült egy komoly kapcsolatra. Szereti végig a kezében tartani az irányítást, mindig racionális, ezért előbb átgondolja a lehetséges kapcsolatot, majd akkor merül el benne, ha úgy látja, hogy van jövője.

Ennek a csillagjegynek szüksége van a stabil, bizalommal teli kapcsolatra, mert nincs ínyére, ha aggódnia kell, és a féltékenykedést, kiszámíthatatlanságot sem viseli el. A szerelemben nem veszti el a józan eszét, megbízható, felelősségteljes, gondoskodó pár.lvoeMérleg: Igényes, kulturált, szellemes párt keres, tehát olyan emberre vágyik, amilyen ő maga is. Igazán romantikus, valódi csábító, aki képes ráérezni arra, hogy mire van szüksége a másiknak.

A Mérleg a bókok, udvarlás mestere, de az is jellemző rá, hogy szereti oktatni a párját, ugyanis szeret okosabbnak látszani, illetve úgy tekint a kedvesére, mint egy csiszolásra váró gyémántra. Szereti kikérni a párja véleményét, ha döntést kell hoznia.

A Mérleg igényli a csendet, békét, harmóniát, emiatt a túl harsány embereket nem viseli el, viszont a szolid eleganciával el lehet kápráztatni. Az ágyban igazi latin szerető, tele fantáziával, szenvedéllyel. Szeret flörtölni, kelletni magát még akkor is, ha egyébként van párja, ám nem kell aggódni, mert ezzel csak a hiúságát legyezgeti, különben igazán hűséges típus.

Skorpió: Mivel mindig van valami dolga, emiatt nincs sok ideje a szerelemre. Ha valamilyen csodaként mégis párt talál, akkor hosszú távban gondolkodik, és próbálja a legjobbat kihozni a viszonyból. Nagyon szenvedélyes, domináns, tüzes szerető, ám mivel szélsőséges csillagjegy, emiatt előfordulhat, hogy ellenségesen, ridegen viselkedik. A hangulata attól függ, hogy éppen milyen viszonyba van a párjával.

Mivel könnyű megsérteni, ezért mestere a gyilkos pillantásnak, ám gyorsan ki lehet engesztelni. A Skorpió másik rossz tulajdonsága, hogy nagyon féltékeny, hiszen kegyetlenül ragaszkodik ahhoz, ami az övé. Gyanakvó személyként mindig átlát a hazugságon, titkolózáson. Amikor eljátsszák a bizalmát, akkor azt nagyon nehéz visszaszerezni, ha egyáltalán sikerül, mert ritkán bízik meg másokban.

Nyilas: Igazi kalandor, felfedező, aki imád flörtölni, ismerkedni, hódítani, válogatni. A kiszemeltjeit szereti alaposan megismerni, ám sokat félretesz, mert az igényeinek lehető legjobban megfelelőt próbálja kiválasztani.

Amikor szerelmes, akkor temperamentumos, szenvedélyes, és tele van mély érzelmekkel. Ha akar, akkor nagyon romantikus, ám laza, gondtalan kapcsolatot keres, mert nem bírja a komoly viszonnyal járó elköteleződést, ő ehhez túlságosan szereti a szabadságot. Elsősorban a nem mindennapi, egyedi, izgalmas emberek társaságát keresi, mert nem tudja elviselni az unalmas személyeket.loveeBak: Szereti kategóriákba sorolni, címkékkel ellátni az embereket, mert így könnyebben érti meg a személyt, egyszerűbben látja át a kapcsolatot. Eleinte hűvös, távolságtartó, ezért türelem kell a meghódításához. Amikor a Bak kezd feloldódni, akkor számos meglepetéssel jelenik meg az igazi énje. Ekkor kiderül, hogy neki is van szíve, nagyon gyengéd, odaadó, végtelenül hűséges, de csak akkor bontakozik ki, ha teljesen megbízik a párjában.

Ha csalódik, akkor hosszú időbe is beletelhet mire képes lesz újra bízni, tehát a Baknál a kulcs a bizalom. Amennyiben ez hiányzik, akkor minden tekintetben visszafogja magát, nem nyílik meg.

Vízöntő: Kifejezetten vágyik a szerelemre, törődésre, gyengédségre, ám attól fél, hogy megfosztják a szabadságától, emiatt szüksége van arra, hogy egy párkapcsolatban is megőrizhesse a függetlenségét, tehát inkább a laza viszonyokat szereti.

Csak szabad akaratból határozza el magát. Amikor nagyon szerelmes, akkor sem tűri el az erőszakot, parancsolgatást, a határokat pedig ő állítja fel. Rá kell hagyni, ha szórakozni akar, vagy extrém ötlete támad, mert imád élni. Ha ezt megkapja, akkor nem fog menekülni a kapcsolatból.

Halak: Rajta jól látni, hogy szinte nem is ebben a világban él, hiszen az életének fontos részét tölti ki az álmok világa. Ha szerelmes, akkor ez a rengeteg ábránd, idea átváltozik mennyei fénnyé, a párja feje felé pedig glóriát képzel.

Amennyiben egy Halak a párunk, akkor néha vissza kell rángatnunk a valóságba, mert a rózsaszínköd könnyen sebezhetővé teszi, és nagyot csapódhat, amikor visszatér a valóságba. Ennek a csillagjegynek meg kell tanulnia, hogy nem lehet mindig álmokba menekülni a valóság elől.

Nagyon romantikus, szentimentális, kedves jellem, aki szereti minden jóval elhalmozni a kedvesét, hogy így járjon a kedvében. Az is jellemző rá, hogy hajlamos a háttérbe szorítani a saját elvárásait csak azért, hogy elfogadja a kiszemeltje.

A Halak számára különösen fontos az őszinteség, nyíltság, és az, hogy a párjával bármit meg tudjon beszélni. Remek szerető, akit természetes bájjal áldottak meg az égiek.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében - közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI megkeresésére.

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van - jelentette be pénteken délelőtt Magyar Péter a Facebook-oldalán, a miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

http://ujhazak.com