Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.Veszélyes világban élünk, különösen az elmúlt években, hiszen a korábban biztonságosnak vélt nyaralóhelyeken is felütötte a fejét a terrorizmus, emiatt a vakáció szervezésekor afelől sem árt tájékozódni, hogy melyik országokban a legmagasabb a terrorfenyegetettség.

A brit kormány összegyűjtötte azoknak az országoknak a listáját, amelyek a terrorizmus szempontjából veszélyesek lehetnek 2018 nyarán.

Franciaország: A brit kormány álláspontja szerint Franciaország ki van téve a terroristák támadásának, hiszen az iszlám csoportok folyamatosan fenyegetik az államot. Habár a francia kormány megerősítette a biztonsági intézkedéseket az országban, mégis arra figyelmeztetik a helyieket és a turistákat, hogy legyenek nagyon éberek.

Törökország: A brit Külügyi- és Népjóléti Hivatal (FCO) azt javasolta a Törökországba utazóknak, hogy kerüljék el a török-szír határ 10 kilométeres körzetét és Diyarbakır városát.

A tanács magyarázata az, hogy a hivatal megítélése szerint a szír harcok a török határhoz közel dúlnak, emiatt abban a régióban magasabb a terrorveszély.

Emellett szintén tanácsos elkerülni Törökországot a június 24-i török elnök- és parlamenti választás miatt, mert demonstrációkra lehet számítani.

Görögország: A brit hivatal megítélése szerint Görögország esetében sem kizárható, hogy a terroristák merényletet hajtanak végre. Az FCO azt tanácsolja, hogy a Görögországba utazók még az indulás előtt igényeljenek európai egészségbiztosítási kártyát, a nyaralás ideje alatt pedig tartsák maguknál az útlevelüket vagy valamelyik fényképes igazolványukat.

Mivel a kártyával nem lehet minden orvosi költséget rendezni, ezért megéri átfogó utazási és orvosi biztosítást kötni.Spanyolország: Az elmúlt időszak politikai eseményei miatt került fel a listára Spanyolország. Az FCO szerint elsősorban a Barcelona és Katalónia más régiói esetében érdemes alaposan átgondolni a spanyol nyaralást, ugyanis nem zárhatóak ki a további tüntetések.

Habár a demonstrációk alapvetően békések, mégis könnyen összecsapásokba torkollhatnak, ráadásul a tüntetések miatt a tömegközlekedésben is lehetnek fennakadások.

Tunézia: 2015. november 24-én robbantásos merényletet hajtottak végre az észak-afrikai ország elnöki őrségének egyik autóbusza ellen. A terrorakció óta szükségállapot van érvénybe, amit az évek alatt többször meghosszabbítottak, legutóbb március 12-én, 7 hónapra.

A hivatal szerint a turisták jobb, ha elkerülik a Chaambi Mountains Nemzeti Parkot, de Mount Salloum, Mount Sammamma, valamint Mount Mghila kijelölt katonai övezete is a nem javasolt területek között szerepel.

Szintén jobb elkerülni az El Borma és Dhehiba militarizálódott, déli részét is, de a líbiai határ közelébe se utazzon senki! Ha nem muszáj, akkor Nefta, Douz, Médenine és Zarzis városokba, illetve az ezektől délre fekvő településekre se látogasson el senki! Az algériai határ 30 kilométeres körzete, Jendouba, Casserint és Sbeitla is kerülendő.

Egyiptom: A hivatal megítélése szerint nagy a veszélye annak, hogy Egyiptomban terrorakciót hajtanak végre, ezért azoknak a turistáknak, akik Egyiptomban szeretnének nyaralni, azt tanácsolják, hogy legyenek éberek, mindig kövessék az egyiptomi hatóság és az utazásszervező cégek tanácsait!

Ha nem muszáj, akkor a hivatal nem tanácsolja a Dél-Sínai Kormányzóság területére való beutazást, kivéve Sharm el Sheikhet, valamint annak repülőterét, Sharm el Maya, Hadaba, Naama Bay, Sharks Bay és Nabq területeket.

Ennek ellenére a hivatal mégis azt kéri mindenkitől, hogy fontolja meg Sharm el Sheikhet légi úton történő megközelítését, illetve az onnan való indulást. Egyiptomban a kerülendő területek között szerepel a Nílus völgyétől nyugatra elhelyezkedő térséget, a Nílus deltájának vidéke, kivéve a Nílus deltáját és a Marsa Matruh közötti részeket.

Amerikai Egyesült Államok: Az USA-ban annyira magas a terrorveszély, hogy az embereket arra kérik, hogy folyamatosan kövessék figyelemmel a terrorizmussal kapcsolatos híreket a médiában. Az amerikai belbiztonsági hivatal különleges biztonsági intézkedéseket vezetett be a repülőtereken.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com