Holtan találták a 2 éves szívátültetett kislányt egész családjával együtt 18+

Megrázó tragédia történt Pennsylvaniában, ahol egy egész családot találtak holtan otthonukban.


A szülők Mark Jason Short és Megan Short és 3 gyerekük - Lianna, Mark és Willow - mellett még a család kutyájával is végeztek.

A hatóságok szerint feltehetően az egyik szülő végzett a családtagokkal, majd maga ellen fordította a fegyverét.

Mark+and+Megan+Short+FB+Photo+Short+Family+murder+suicide+with+children

Az áldozatok között a legfiatalabb egy szívátültetésen átesett két éves kislány.

WCAU_000000016595462_1200x675_739546179852

John Adams kerületi ügyész arról beszélt, hogy a holttestek mellett kézzel írott jegyzeteket is találtak és azt is közölte, hogy a házaspárnak családi gondjai voltak.

letöltés (1)

A rendőrség tájékoztatása alapján a 40 éves férfi, a 33 éves nő, egy 8 és egy 2 éves kislány és egy 5 éves kisfiú holttestén lőtt sebek voltak. Az egyik felnőtt mellett pedig kézifegyvert is találtak. A hatóságok szerint a család kutyájával is végeztek.

Mark+Short+and+Kids+FB+photo+resize

A hatóságok szerint a családnak folyamatosan küszködnie kellett a kicsi betegsége miatt.

A legkisebb gyereknél néhány napos korában végeztek szívátültetést. Az amerikai sajtó többször foglalkozott a gyerek betegségével és a szülők folytonos harcával, hogy hozzájussanak a kilökődés elleni gyógyszerekhez.





Forrás: origo.hu

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com