Hónapok óta tervezhették a támadást, a gyanúsított öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott

A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint gyűlöletre uszító németországi muszlim hitszónokok telefonjainak lehallgatása során a közveszélyes iszlamistaként számon tartott Anis Amriról kiderült, hogy hajlandó öngyilkos merényletet elkövetni.

Azonban a rögzített beszélgetéseken nem tett eléggé egyértelmű kijelentéseket ahhoz, hogy őrizetbe vegyék.



A nemzetközi körözés alatt álló tunéziai férfit nemcsak azért gyanúsítják a hétfő esti merénylet elkövetésével, mert megtalálták tárcáját és befogadott menedékjogi státusát igazoló iratát a kamionban, amely a Breutscheid téri karácsonyi piacon a tömegbe hajtott, hanem - a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportjának értesülése szerint - azért is, mert rögzítették ujjlenyomatát a kamion ajtaján.

Anis Amri az eddigi adatok szerint kapcsolatban állt észak-rajna-vesztfáliai szalafistákkal - radikális iszlamistákkal -, akikhez az áprilisban Essenben egy szikh templom ellen elkövetett robbantásos merénylet vádlottjait is sorolják. A Kölner Stadanzeiger című lap csütörtökön megszólaltatta az egyik vádlott védőjét, aki védence beszámolóját idézve elmondta, hogy tavasszal Ruhr-vidéki szalafisták körében lehetett hallani olyan tervekről, amelyek szerint teherautóval akarnak merényletet elkövetni Berlinben. Anis Amri tavaly nyáron érkezett menedékkérőként Németországba.

Észak-Rajna-Vesztfáliában helyezték el, de az idén februártól főleg Berlinben tartózkodott. A Die Welt című lap értesülése szerint a hatóságok márciustól megfigyelés alatt tartották, de mindössze annyi derült ki róla, hogy kisstílű drogdílerként tevékenykedik a német főváros egyik legfőbb kábítószer-árusító központjaként számon tartott parkban, a kreuzbergi Görltizi parkban. Azt a gyanút nem sikerült alátámasztani, hogy súlyos, állam elleni bűncselekményre készül, így megfigyelését szeptemberben leállították.

A gyanúsított - akinek kézre kerítésére 100 ezer eurós nyomravezetői díjat tűztek ki - októberben eltűnt a hatóságok elől, és ugyan a tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító központja (GTAZ) még novemberben is foglalkozott vele az Iszlám Állam terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra utaló jelek miatt, nem tudták megállapítani, hogy hol tartózkodik. A hétfői merényletben tizenketten meghaltak, csaknem ötvenen megsebesültek. A halálos áldozatokról egyelőre annyit tudni, hogy hatan német állampolgárok, és van köztük egy izraeli is.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com