Horváth László: a drog elleni küzdelemben mindenkire szükség van

A kábítószer elleni küzdelemben a rendőrségi hajtóvadászat és a törvényi szigorítás mellett az eredményes prevenció, az elérhető rehabilitáció, és a széles társadalmi összefogás kialakítása is kulcskérdés - közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos pénteken a Facebook-oldalán.Horváth László a közösségi oldalán megosztott videójából kiderült, hogy elsőként a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval írtak alá együttműködési megállapodást: a szervezet országszerte 300 településen, 1500 elhivatott munkatárssal, naponta közel 19 ezer embernek nyújt segítséget, köztük szenvedélybetegeknek is.

"Szükség van széles társadalmi összefogásra annak érdekében, hogy tényleg föl tudjuk számolni a kábítószer-kereskedelmet Magyarországon. Ennek a társadalmi összefogásnak a jegyében alakítunk ki aktív munkakapcsolatot a civil társadalom fontos meghatározó szereplőivel, olyanokkal, akik már bizonyítottak, akiknek van tudásuk, van tapasztalatuk és van elhivatottságuk" - fogalmazott a kormánybiztos.

Hozzátette, hogy a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió az első a sorban, igazán elismerésre méltó a munkájuk. A videóban elhangzott az is, hogy a szociális és gyermekvédelmi szférában tart fenn a szervezet intézményeket, hálózatokat, és különféle projekteket visznek, amelyeknek célja az, hogy a különféle kötelező feladatok, amelyeket önkormányzatoknak el kell látni, minél magasabb szinten, minél magasabb szakmaisággal segítsék a rászorulók életét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com