Horváth László: a kábítószer a társadalmi felzárkózásra is nagy veszélyt jelent

A kábítószer a társadalmi felzárkózásra is rendkívül nagy veszélyt jelent - jelentette ki a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ózdon, az Új Esély Központban tett látogatásakor tartott sajtótájékoztatón kedden.Horváth László hozzátette, a társadalmi felzárkózás addig elért eredményeit nullázhatja le az, ha egy nehéz körülmények között élő fiatal a kábítószert választja, hátat fordítva az életében rejlő lehetőségeknek és a boldogulásának. Hangsúlyozta, egy cselekvő és segítő közösség tudja elérni és segíteni azt, akit a kábítószeripar megcéloz és áldozattá akar tenni.

A kormánybiztos kiemelte, az ilyen közösségek tudnak azokon az embereken is segíteni, akik kábítószerfüggők lettek vagy a drog miatt "rendkívüli mély krízisbe jutottak". A kormány azon van, hogy a - kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben elengedhetetlen - társadalmi szövetség megerősödjön - közölte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com