Hosszan kígyózó sorban búcsúztak a pályatársak, tisztelők

Hosszan kígyózó sor alakult ki szombat délelőtt a Zeneakadémia előtt, az épületben Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas és Liszt-díjas karmestertől és zongoraművésztől a tisztelők és pályatársak egy-egy szál fehér virággal búcsúztak. Az emlékezés virágait mások mellett Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester; Kun Vu Paik zongoraművész; Érdi Tamás zongoraművész; Báll Dávid zongoraművész; Lakatos György hegedűművész; Dubóczky Gergely karmester; Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója; valamint a Nemzeti Filharmonikusok tagjai helyezték el a ravatalnál.

A gyászolók szombat reggel 8-tól 12 óráig tiszteleghettek a november 6-án, életének 65. életévében elhunyt művész előtt a Zeneakadémián. Reggel óta folyamatosan érkeztek Kocsis Zoltán tisztelői, majd 11 óra után az épület egyik sarkától a másik sarokig tartó kanyargó sorban várakoztak, hogy egy szál virágot helyezhessenek el az alkotó ravatala előtt.

Kocsis Zoltánt 13 órától az aulában zárt körben búcsúztatják. A meghívottak előtt beszédet mond Áder János köztársasági elnök, Kurtág György zeneszerző, Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Mocsári Károly zongoraművész, Perényi Miklós csellóművész, valamint Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója. A beszédeket az épület előtt elhelyezett kivetítőn lehet követni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com