Húsz ember ellen emeltek vádat a ráckevei tömegverekedés miatt

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség húsz ember ellen, akik részt vettek tavaly a ráckevei tömegverekedésben, amelyben többen súlyosan megsérültek - közölte a megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.Szabó Ferenc közleménye szerint a két család között azért alakult ki konfliktus, mert az egyik család egyik tagja rosszul lett egy tudatmódosító szertől, amelyet a másik család egyik tagjától kapott.

    
Emiatt a korábban vásárolt szertől rosszul lett férfi családjának több mint tíz tagja vascsövekkel, kardokkal, késekkel, kapákkal, lapátokkal, vasvillával és gumilövedékes fegyverrel megjelent a másik család házánál. Erről értesülve a fenyegetett család környéken lakó tagjai is felfegyverkeztek, és majdnem huszan a helyszínre siettek.
    

Az utcán a két csoport között tömegverekedés alakult ki, amelynek az vetett véget, hogy a fegyverként használt tárgyak miatt több súlyos és életveszélyes sérülés történt - írta. Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség húsz ember ellen a többi közt súlyos élet elleni bűncselekmény - emberölés kísérlete, életveszélyt okozó, illetve súlyos testi sértés kísérlete -, továbbá többszörösen minősített garázdaság, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com