Húsz év fegyházat kapott egy álrendőr emberölés miatt

Jogerősen húsz év fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki magát rendőrnek kiadva idős embereket fosztott ki, egy embert pedig megölt - tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a Pest Vármegyei Főügyészség még 2021 nyarán emelt vádat a jelenleg 50 éves férfi ellen emberölés bűntette miatt. A büntetett előéletű férfit a Budapest Környéki Törvényszék február 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondta ki előre kitervelten, nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, amelyért őt 18 év fegyházra ítélte.
    

Az ügyről azt közölték, hogy az elkövető 2019 tavaszán ismerkedett meg az akkor Budapesten élő 95 éves asszonnyal, akinek a bizalmába férkőzött és akivel 2019. április 10-én annak érdi lakóingatlana és gyümölcsös kertje megszerzése érdekében öröklési szerződést kötött egy ügyvédi irodában. A nőt naponta látogatta Érden, ahová az asszony költözött, de altatót és nyugtatót adott neki, így a sértett egészségügyi állapota fokozatosan hanyatlani kezdett.
    

A sértett 2019 nyarán érdi lakásában elesett, bordatörést szenvedett és légmell alakult ki nála, melynek következtében a magatehetetlen asszony órákon belül megfulladt. A halált a tettes - magát a nő unokájának kiadva - jelentette be, majd intézkedett a sértett boncolás nélküli eltemettetéséről. Az elkövető családja másnap birtokba vette a házat, de a várt örökség tulajdoni bejegyzését a földnyilvántartásba a kormányhivatal utóbb megtagadta.
    

A nyomozás során elrendelt exhumálást követően az orvosszakértők megállapították, hogy a sértett szervezetében halálakor a terápiás szintet meghaladó mennyiségű altató és nyugtató maradványai voltak, és az asszony halálát nem idős kora okozta. Az ítélet ellen az eljáró ügyész az elkövető terhére életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért, míg a terhelt és védője a tényállás téves megállapítása okán, bizonyítottság hiányában történő felmentésért fellebbezett.
    

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével a tettes emberölési cselekményét nyereségvágyból elkövetett helyett, aljas indokból elkövetettként minősítette és súlyosításul 20 év fegyházbüntetésre ítélte - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com