Húsz év fegyházbüntetésre ítéltek egy idős nőt bántalmazó zalai férfit

A közlemény szerint az ítélőtábla Tóth Sándor vezette tanácsa helyben hagyta az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék tavaly márciusi ítéletét, amelyben a többszörösen büntetett előéletű vádlottat nyereségvágyból, védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletében és magánlaksértésben mondta ki bűnösnek.

A férfit mellékbüntetésként tíz év közügyektől eltiltásra ítélték és elrendelték egy korábbi hat hónapos felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is - írták. A jogerős tényállás szerint a vádlott 2015 májusában éjszaka ittasan betört a vele szemben lakó egyedülálló idős nő házába.



A szúnyoghálót kiszakítva bemászott a sértett nyári konyhájába, ahol különböző élelmiszereket pakolt össze, azonban a zajra az asszony felébredt és tetten érte a vádlottat. A férfi egy húsvágó bárddal többször fejen ütötte az idős nőt, a földre esett sértettet - tőle pénzt követelve - tovább ütötte, rúgta.

Az asszony életveszélyes koponyatörést és több más csonttöréses és zúzódásos sérülést, valamint jobb szemére maradandó látásromlást szenvedett - ismertették. A férfi háromezer forint készpénzt és élelmiszereket, köztük sört, bort, tojást és kávét vitt el az idős nőtől.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com