Húsz éven át vette fel egy győri nő halott édesanyja nyugdíját

Társadalombiztosítási juttatással való visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy győri nő ellen, mert húsz éven át felvette halott édesanyja nyugdíját - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész hétfőn az MTI-t.Takács Péter közleménye szerint a 65 éves nő a költségvetést károsító bűncselekménnyel mintegy 13 millió 705 ezer forintra tett szert. A vádlott édesanyja 1997 őszén halt meg, de a nő a nyugdíjfolyósító hatóság felé ezt nem jelezte.

    
A 2017 tavaszáig folyósított nyugdíjat a vádlott minden esetben felvette, emellett 2001-ben egy, a nyugdíj folyósításával kapcsolatos adatközlő lapot is kitöltött és aláírt édesanyja helyett. Az elkövetés 2017 tavaszán, az anyakönyvi adatokkal történt hatósági egyeztetést követően derült ki. A nyugdíjfolyósító hatóság öt évre visszamenőleg mintegy 4 millió 804 ezer forint erejéig kötelezte a vádlottat az ellátás visszafizetésére, az ügyészség pedig a fennmaradó 8 millió 901 ezer forint kárra vagyonelkobzást indítványozott.  
   

 A vétség büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

http://ujhazak.com