Húsz évre ítélték a várandós feleségét halálra késelő szegedi férfit

Húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék első fokon hétfőn azt a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki 2020 őszén brutálisan meggyilkolta várandós feleségét.A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
   

A válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában késsel rátámadt, alvó, hét hónapos várandós feleségére. A támadásra felébredő, védekezni próbáló asszonyt két késsel több mint harmincszor szúrta meg. Elsősorban az asszony fejét és felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette és magzatja is elhalt. A gyilkosság alatt a hálószobában volt közös, három és fél éves kislányuk is.
    

A férfi ezután lemosta kezéről a vért, felkapta a kislányt, gépkocsiba ültette és az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget. A vádlott paranoid személyiségzavarban szenved, ami a bűncselekmény idején közepes fokban korlátozta beszámítási képességét. A bíróság által meghallgatott szakértők véleménye szerint a férfi gátlásainak feloldásában közrejátszhatott, hogy előző éjjel közepes mennyiségű alkoholt fogyasztott.
  

A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért, azt mondta, a mai napig nem tudja feldolgozni a történteket, nem talál magyarázatot rá. Úgy fogalmazott, tudja, hogy bűnhődnie kell. Kóbor Jenő bíró az indoklásban kifejtette, hogy a vádlott korlátozott beszámítási képességére tekintettel nem szabott ki a férfira - az ügyészség által indítványozott - életfogytig tartó szabadságvesztést. Az ügyészség súlyosítás, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com