Idén eddig 4500 lakástűzben 72-en vesztették életüket

Szeptember közepéig több mint 4500 otthonban keletkezett tűz, amelyekben összesen hetvenkét ember vesztette az életét, tizennéggyel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményben az MTI-vel csütörtökön.Leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, fűtés hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. Fűtési időszakban nő a lakástüzek száma, hiszen az emberek több időt töltenek otthon, gyakrabban főznek, és fűteni is kell. Naponta átlagosan tizenhat alkalommal riasztják lakástűz miatt a tűzoltókat, hidegebb napokon ez akár a kétszerese is lehet. A lakástüzek többsége emberi mulasztásra, illetve az ingatlanban használt eszközök karbantartásának elmaradására vezethetők vissza. Növelik a lakástüzek kockázatát a felhalmozott holmik és egyéb lomok is, melyek nemcsak tűzveszélyesek, de nehezítik a menekülést és a tűzoltók munkáját is akadályozzák.

Ahol füstérzékelőt működtettek, ott nem alakult ki nagyobb tűz, hamar meg lehetett fékezni, nem történt tragédia és az anyagi kár nagysága is kisebb volt, mint ahol nem volt ilyen készülék. A lakástüzek áldozatai többnyire egyedül élő idős emberek, otthonukba érdemes olyan füstérzékelőt telepíteni, amely nemcsak hangosan sípol, de a rokonok okostelefonjára is jelzést küld tűz esetén.

"Odafigyeléssel és érzékelők használatával elkerülhetők a tragédiák" - áll a katasztrófavédelem közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com