Idős embereket kirabló, bántalmazó férfi ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 55 éves férfi ellen, aki két napon belül három idős embert rabolt ki, egyikük a bántalmazás következtében életveszélyes állapotba került.A főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a többszörösen büntetett előéletű vádlott 2021 márciusában elhatározta, hogy időskorú, meggyengült egészségi állapotú emberektől pénzt és értékeket szerez.
    

A vádirat szerint március 22-én egy postánál figyelt fel egy 89 éves nőre, akit hazáig követett, majd a lift előtt ököllel olyan erővel fejen ütötte, hogy a nő agyrázkódást szenvedett. A támadó elvitte a táskáját a benne lévő kétezer forinttal. Ugyanaznap egy buszon utazó 86 éves nőt is kiszemelt, akit szintén hazáig követett. A lift előtt úgy tett, mintha udvariasságból megvárná, de amikor a nő belépett a liftbe, ellopta a pénztárcáját benne 28 ezer forinttal.
    

Másnap egy bottal járó 94 éves férfit választott ki, akit hazáig követett, majd a lépcsőházban nagy erővel meglökte, amitől az áldozat elesett és beverte a fejét. Az elkövető a földön fekvő ember mellkasára térdelve átkutatta és elvett tőle 12 ezer forintot. A sértett bordatörést, valamint nyaki csigolyatörést szenvedett - állapították meg.
    

A Fővárosi Főügyészség az 55 éves férfit, mint többszörös visszaesőt kétrendbeli, idős személy sérelmére elkövetett rablással, súlyos testi sértés kísérletével, lopással, valamint életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja, és fegyházbüntetésre tett indítványt. A vádlott letartóztatásban van - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com