Igaz történetek a síron túli szerelemről

A halál mégsem képes elválasztani egymástól a lelki társakat?ghostA szerelem a világ egyik legmisztikusabb jelensége, amit megmagyarázhatunk tudományos érvekkel, ám mégis sokan szeretnek abban hinni, hogy az égiek döntik el, hogy ki, mikor, kibe lesz szerelmes.

Nem minden szerelem végződik azonban boldogan, hiszen rengeteg a tragikus, szívet tépő történet, amely nem ritkán valamelyik fél halálával végződik, ám vajon a halál tényleg képes elszakítani egymástól a lelki társakat, vagy ez a kapcsolat annyira erős, hogy még a szellemek is érzik? A következő megtörtént esetekből ezt fogjuk megtudni.

Casablanca Inn: Egy szeszcsempészbe szeretett bele az özvegy fogadós asszony. A férfi a szesztilalom idején az amerikai hajójával szállított kenyeret és alkoholt, miközben az asszony a ház tetejéről figyelte a szerelmét, akinek egy lámpással jelzett, ha úgy érezte, hogy nem biztonságos a tenger.

Az egyik viharos éjszakán a nő látta, hogy szövetségi ügynökök járőröznek, ezért integetni kezdett a csempésznek, ám többé nem látta a férfit. Sokan azóta is látni vélik a nőt, ahogy a ház tetején a fénnyel integet.cesarDon Cesar Hotel: Thomas Rowe Európában tanult, amikor megismert egy Lucinda nevű nőt, akibe beleszeretett. A nő szüleinek nem tetszett a kapcsolat, ezért eltiltották a lányukat a férfitól. Thomas később hazament Amerikába, ahol az egyik nap levelet kapott a szerelmétől.

Lucinda a halálos ágyán ezt írta a férfinak: „Az idő végtelen.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Várni fogok rád a szökőkútunknál, ahol osztozunk az időtlen szerelemben és a sorsunk végzetében.”
Amikor Thomas felépítette a Don Cesar hotelt, akkor elkészítette a szökőkút másolatát. A pár azóta is ott sétál kézen fogva.

Az Emily Híd: A legenda szerint Emily beleszeretett egy fiúba, de a szülőknek nem tetszett a lány választottja, ezért Emily megbeszélte a fiúval, hogy találkoznak a Gold Brook hídon, és együtt megszöknek.

Amikor a fiú nem jelent meg, akkor Emily elővette a táskájából a kötelet, majd felakasztotta magát a hídról. A tragédia óta többen arról beszéltek, hogy olyan furcsa zajokat hallanak a hídon, mintha valaki követné őket, illetve Emily sikoltozása is betölti a levegőt.

A Santa Clara ház: Egy fiatal férjezett nőnek viszonya volt egy utazó ügynökkel San Franciscóból. Amikor kiderült, hogy a nő a szeretőjétől esett teherbe, akkor az asszony felakasztotta magát az előtérben.

Az egykori viktoriánus ház ma étterem, aminek vendégei gyakran látják a nő szellemét, ahogy az emeleti fürdőszobában sétál, vagy az ablakon bámul ki azt várva, hogy a szeretője végre visszatérjen hozzá.csárdaLongfellow csárda: Jerusha Howe a mai napig kísért a Massachusettsben található csárdában, ahol beleszeretett egy brit férfiba, aki megígérte, hogy visszatér hozzá Amerikába, és feleségül veszi.

Ez azonban sosem történt meg, mert a férfi meghalt. Jerusha 44 évig várta a szerelmét, most pedig szellemként várja vissza a szeretőjét, miközben a vendégek ugratásában és társaságában leli örömét.

Kormányzó Háza: 1864-ben egy 19 éves fiú képtelen volt feldolgozni, hogy a nő, akibe szerelmes lett, nem akar feleségül menni hozzá, ezért fejbe lőtte magát a Governor ház egyik hálószobájában.

A tragédia után egy ideig senki sem aludt a szobában, mert a rejtélyes dörömbölő hangok miatt lezárták a helyiséget a polgárháború után. 1925-ben újra megnyitották a szobát, amelynek vendégei közül többen arról beszéltek, hogy furcsa dolgokat tapasztaltak, például elfojtott zokogást hallottak.

A Chatham ház: Egy „fehér ruhás hölgyről” szólnak a beszámolók, amelyek szerint a szellem egy ösvényen sétál a Rappahannock folyóhoz, hogy ott találkozzon élete szerelmével. A legenda szerint a nőt az angol származású apja hozta a Chatham házhoz, hogy így szakítsa el a közember szerelmétől.

A férfi azonban követte a nőt Amerikába, hogy együtt megszökjenek. Sajnos kiderül, hogy mit tervez a fiú, akit letartóztattak, a lányt pedig visszavitték Angliába. A nő megfogadta, hogy vissza fog térni a házba, és megtalálja a fiút.

A szellemet először 1790. június 27-én, a halála évfordulóján látták az ösvényen sétálni. A helyi legenda szerint a nő 7 évente, a halála évfordulóján bukkan fel, hogy újra a szerelme keresésére induljon.hendersonA Henderson Állami Egyetem: A Henderson metodista egyetemre járt az a fiú, aki szerelmes lett egy lányba, aki a közeli baptista egyetemre járt, ám a fiút meggyőzte az egyik barátja, hogy ne foglalkozzon a lánnyal, hiszen a különböző vallásuk miatt nincs jövőjük.

A fiú végül mást hívott táncolni. Ezt megtudta a baptista lány, aki öngyilkos lett. Napjainkban az egyetemi hallgatók „Fekete Hölgynek” nevezik a szellemet, aki minden évben a Henderson egyetem folyosóin bolyong, hogy megtalálja azt a lányt, aki ellopta a szerelmét.

17Hundred90 Fogadó és Étterem: Annának hívták azt a cselédet, akinek a szívét egy tengerész rabolta el. Amikor a férfi elment a fogadóból, akkor Anna végignézte, ahogy a tengerész hajója eltűnik a Savannah folyón.

A cselédlány olyan bánatos volt, hogy elhagyta a férfi, hogy leugrott a téglaudvarra. Az öngyilkosság óta a vendégek gyakran látják a boldogtalan Annát, ahogy a székekben ringatózik, kinyitja az ablakot, vagy a lépcsőn sétál, miközben várja, hogy a tengerésze visszatérjen hozzá.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com