Igaz történetek a szellemprostituáltakról

Vérfagyasztó sztorik a legrégibb szakmát űző, meggyilkolt nőkről, akikből kísértet lett.redwomanSzellem leggyakrabban akkor válhat valakiből, ha erőszakos halált halt. Ennek tudatában nem meglepő, ha sok prostituáltként dolgozó nő nem nyugodhat békében, hiszen a történelem kezdete óta létező szakmát űző személyek mindig nagy veszélynek voltak kitéve, mert nem csak a különböző betegségektől, nem kívánt gyerektől kellett tartaniuk, hanem attól is, hogy valamelyik kuncsaftjuk kegyetlenül meggyilkolja őket.

A következő vérfagyasztó történetek ilyen szellemprostituáltakról szólnak.

Egy hölgy vörösben, Mizpah Hotel: 1907-ben épült Nevada egyik legismertebb szállodája, ahol olyan hírességek pihentek meg, mint Howard Hughes vagy Wyatt Earp, ám a legismertebb ember mégis Evelyn Mae Johnson, avagy „A hölgy vörösben”.

A legenda szerint a nő Rose néven élt a hotelban, ahol prostituáltként dolgozott egészen 1914-ig, ugyanis akkor a féltékeny szeretője rajtakapta, hogy mással gyűri a lepedőt. A felszarvazott exet olyan düh öntötte el, amelynek hevében kikergette a folyosóra a nőt, akit megfojtott, és többször leszúrt.

A szörnyű gyilkosság óta többen látták Rose szellemét a folyosón, illetve az 504-es szobában, ahol lakott. Állítólag a kísértet egy-egy gyöngyöt tesz a látogatók párnájára, hogy ezzel emlékeztesse őket, hogy ott van.

A fejnélküli nő, Glen Tavern szálló: Az 1910-es évek óta több híresség is megfordult a kaliforniai Santa Paulában található hotelban. Közöttük volt például Clark Gable, Carole Lombard, és Rin Tin Tin, Hollywood egyik kedvenc kutyája.

Napjainkban a szálló nem azért vonzza a turistákat, mert sztárok özönlötték el, hanem azért, mert állítólag szellemek tanyáznak az épületben.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A beszámolók között akad, amely arról szól, hogy egy szőke lány lép be a szobákba a vendégekhez, akik gyanútlanul azt hiszik, hogy csak egy elveszett gyerek nem találja a szobáját.

Az is előfordult, hogy valaki elmenekült a szállóból, miután a csarnokba látta, hogy gyerekek játszanak, majd a falban eltűnnek. A legtöbb paranormális jelenséget a 218-as, 306-os és a 307-es szobákban tapasztalták.

A legrémisztőbb történetek azonban a 307-es szobában történnek, ugyanis ott egy azonosítatlan női prostituált kísért, akinek nincs feje. A legenda szerint a lefejezett nőt egy szobalány találta meg a szekrényben, néhány nappal a gyilkosság után. A szoba vendégei közül többen arról számoltak be, hogy hideg borzongatta őket, kopogó, visszhangzó hangokat hallottak, valamint rejtélyes ködöt láttak.julia lowellMiss Julia Lowell, Bisbee, Arizona: Csendes, békés város az Arizona déli részén található Bisbee, aminek legfőbb látványossága a Copper Queen Hotel. A négyemeletes, viktoriánus stílusban felhúzott épület 1902-ben készült el.

Napjaink egyik legrégibb szállodája belül is igazán érdekes, sőt, izgalmas, hiszen itt kísért Miss Julia Lowell, aki az 1920-as és 1930-as években prostituáltként kereste a kenyerét a hotelban.

A nő végzetét az okozta, hogy szerelmes lett az egyik ügyfelébe, aki nem viszonozta Julia érzéseit. A prostituált annyira elkeseredett a visszautasítás miatt, hogy megölte magát a szobájában.

Az öngyilkosság óta a vendégek gyakran mesélnek arról, hogy paranormális jelenségeket tapasztaltak. Ezek elsősorban a harmadik és a negyedik emeleten történnek. Néhányan suttogást hallanak, vagy úgy érzik, hogy valaki rácsap a vállukra, de az is előfordult, hogy a semmiben lebegő kulcsok ijesztették meg a vendégeket, az ajtók pedig zárva vannak, pedig nyitva hagyták őket. Vannak, akik halálra rémülve menekülnek a szállodából.lillyMiss Lilly, The Franklin Hotel: Az 1850-es évek óta népszerű hely az Iowa-ban található hotel, ahol Lilly, a város legismertebb „lakosa” kísért. A városi legenda szerint Lilly prostituáltként dolgozott a hotel 7-es szobájába.

Az, hogy pontosan hogyan halt meg a nő, azt senki sem tudja, de az biztos, hogy a szobában hagyta itt a földi létet, legalábbis testben, mert a lelke a mai napig ott kísért a szobában, amelynek vendégei megmagyarázhatatlan szomorúságról, kényelmetlenségről, furcsa zajokról számoltak be.

Egy férfi, aki 42 évig élt a hotelban, arról beszélt, hogy gyakran hallott éneklő, nyöszörgő hangot a 7-es szobából, de azt mindig üresen találta, ha benézett. Ennél is érdekesebb az a beszámoló, amit a hotel társtulajdonosa tett.

A szkeptikus Doug Schmidt elmondta, hogy késő este látta a nőt, aki hosszú levendulaszínű ruhában sétált az ebédlőben. Amikor a társtulajdonos figyelmeztette a nőt, hogy az ebédlő már zárva van, akkor az illető elindult a szomszéd szobába, majd rejtélyesen köddé vált. Schmidt akkor nem tudta megmagyarázni, hogy mit látott, de most már tudja, hogy Lilly szellemével találkozott

Miss Peggy, Zimbabwe: Évtizedek óta él a legenda, amely az „éjféli szépségről” szól. Peggy prostituáltként dolgozott Highfield-ben, Harare egyik legrégebbi külvárosában. A nőt a 20-as évek végén az egyik féltékeny ügyfele gyilkolta meg.

A gyönyörű Peggy szellemé változott, és most éjszakánként vadászik az autósokra és stopposokra. A legenda szerint két dolog történhet, ha valaki felveszi. Az egyik, hogy a szellem hirtelen eltűnik az autóból, míg a másik esetben a sofőr abban a helyi temetőben ébred, amelyben valószínűleg Peggy sírja található.rosieMiss Rosie, The Silver Queen Hotel: A Nevada államban található Virginia, amely a XIX. században az egyik legjelentősebb ipari bányaváros volt Denver és San Francisco mellett. A hely azért vált kísértetiessé, mert itt található az 1800-as években épült Silver Queen Hotel.

A helyi legenda szerint a szálloda 11-es szobájában fordul elő a legtöbb paranormális jelenség, ugyanis abban a helyiségben ölte meg magát a prostituáltként dolgozó Rosie, aki még mindig a szobában kísért.

Az elmúlt évtizedekben több száz vendég mesélt arról, hogy rejtélyes suttogást, ajtó becsapódást hallott, valamint azt, hogy valaki lépked az erkélyen. Az is előfordult, hogy a tárgyak maguktól estek le a polcokról, illetve félelmetes hörgés törte meg a szoba csendjét. Mindezek után nem csoda, hogy sokan szedték a sátorfájukat, és a következő reggel elmenekültek a szállodából.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com