Igazi bűnügyeket megoldó médiumok

Négy személy, aki a különleges képességeivel segítette a rendőrség munkáját.Nemcsak a filmekben, hanem a valóságban is előfordul, hogy egy-egy médium arra használja a különleges képességeit, hogy a rendőrság munkáját segítse és igazi bűnügyeket oldjon meg.

Lyn Buchanan: Az amerikai Lyn Buchanan rendkívül jól használja az eredetileg katonai célokra kifejlesztett távolbalátás módszerét, amivel évtizedekkel korábban, a szigorúan titkos Csillagkapu Projekt informatikai vezetőjeként ismerkedett meg, ahogy a telepátia felhasználási technikájával is.

Miután 1992-ben leszerelt, Buchanan magánnyomozói irodát nyitott a volt kollégájával, Mel Riley-vel, New Yorkban, ahol távolbalátókkal és médiumokkal igyekszik felderíteni a megoldatlan bűntényeket, eltűnéseket.

Gyakran Buchanan és Riley is részt vesz a nyomozásokban. Ők ketten 2007-ben szereztek igazi elismertséget, amikor a Taylor házaspár végső kétségbeesésében tőlük kért segítséget, hogy találják meg az eltűnt lányukat. Buchanannek két napi koncentrálás után sikerült mentális kapcsolatba lépnie a kislánnyal, akitől megtudta, hogy az őt elrabló férfi egy épület pincéjében tartja fogva.

Buchanan részletes leírást adott a helyszínről, ahova a rendőrség kivonult, és megmentette a gyereket az elmebeteg rablótól, aki meghalt a mentőakció során kialakult tűzharcban.

Nella Jones: 1932-ben született Nagy-Britannia leghíresebb médiuma, Nell Jones, akinek legelső rendőrségi ügye egy ellopott XVII. századi festmény, a Johannes Vermeer által alkotott Gitáron játszó hölgy volt.

Az alkotást 1974-ben lopták el a londoni Kenwood House gyűjteményéből. Az üggyel kapcsolatban Jones elmondta, hogy amikor a híradóban meglátta a festményt, akkor erős látomást kapott arról, hogy hol van a műalkotás.

A médium azonnal értesítette a helyi rendőrséget, csakhogy nem vették komolyan a bejelentést. A főfelügyelő azonban úgy döntött, hogy tulajdonképpen semmit sem vesztenek azzal, ha ellenőrzik a tippet, ezért kiment a médium által megjelölt helyszínre, ahol megtalálta a festmény keretét, ami aztán elvezette a tolvajokhoz is. A festmény sértetlenül került elő.

Jones hamarosan az egész országban ismert lett, és különféle megbízásokat kapott, amelyek közül az egyik legkiemelkedőbb esete a „yorkshire-i hasfelmetszőként” ismert, bredfordi teherautó-sofőr, Peter Sutcliffe elfogásában nyújtott segítsége volt.

Sutcliffe tizenhárom nőt késelt halálra Észak-Angliában 1975 és 1980 között, majd 35 éves korában, 1981-ben letartóztatták, mert egy igazoltatásnál kiderült, hogy az autójára szerelt rendszámtábla hamis.

A letartóztatásakor Sutcliffe éppen a következő kiszemeltével beszélgetett a kocsiban, ráadásul a rendőrség megtalálta a férfi „eszköztárát”, amit a gyilkosságokhoz használt, ezért a rendőrök biztosak voltak abban, hogy a sorozatgyilkost sikerült elkapniuk. Sutcliffe életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Érdekesség, hogy Jones már két évvel korábban megmondta, hogy a sorozatgyilkos keresztneve Peter, teherautó-sofőrként dolgozik, egy C-betűvel kezdődő társaság alkalmazottja, 6-os számmal jelölt házban lakik Bradfordban, sőt, a következő két gyilkosság időpontját is meghatározta. Később kiderült, hogy Jones minden állítása igaza volt.Allison DuBois: 1972-ben jött a világra a Médium sorozatot ihlető, arizonai Allison DuBois, aki Amerika leghíresebb médiuma, és akinek három lánya örökölte a képességeit. DuBois csak 6 éves volt, amikor először megmutatkozott a képessége, ugyanis kapcsolatba lépett az elhunyt nagyapjával.

11 éves korában, amikor egy kihalt utcán sétált hazafelé, igazán ijesztő élményben volt része, ugyanis lelassított mellette egy autó, majd egy ismeretlen férfi megpróbálta berángatni a járműbe. DuBois fejében akkor megszólalt egy hang, ami menekülésre utasította.

A sokkból magához térő DuBois, elképesztő erővel tépte ki magát a támadó karmai közül, és gyorsan elmenekült. Amikor később megtudta, hogy a környéken több hasonló támadás történt, akkor arra gondolt, hogy a szellemvilág kiválasztotta.

DuBois idővel „sztármédiummá” vált. Elmondása szerint a lelki szemeivel látja az „emberi energiahullámokat”, a testetlen lelkeket, és nemcsak érzékeli az emberi gondolatokat, betegségeket, a jövő eseményeit, hanem a szellemvilággal is kapcsolatban áll.

Dr. Gary Schwartz, a nemzetközileg elismert pszichikus szakértő az arizonai egyetem kutatóközpontjában négy éven keresztül, klinikai és laboratóriumi kísérletekkel figyelte meg a nőt. Ezek a vizsgálatok kimutatták, hogy a médium olyan kimagasló eredményekre képes, amelyeket a tudomány egyszerűen nem tud megmagyarázni.

DuBois már többször is segítette a rendőrség munkáját a képességeivel gyilkossági és emberrablási ügyekben. A nyomozások során a keresett személy személyes tárgyait, fotóit, vagy a bűnügyi helyszínen készült fényképeket nézi meg, ami következtében látomása támad.

Emellett a Texas Rangers nevű, amerikai rendőrségi egység külsős „pszichozsaruja”. DuBois soha nem kér, és fogad el pénzt a segítségéért cserébe, ugyanis van munkája. Az amerikai rendőrség egyébként hivatalosan nem ismeri el, hogy médium segíti a munkáját, méghozzá azért nem, mert egyrészt a médiumok nagy veszélybe kerülhetnének, másrészt a bíróság nem fogadja el perdöntő bizonyítékként egy látnok megérzéseit, állításait.

Gérard Croiset: 1925-ben, 6 évesen használta először a pszichikus képességeit a holland Gérard Croiset, aki felnőttkorában már tudatosan fejlesztette a jövőbelátó képességét és a megérzéseit. 1945-ben a híres parapszichológiai professzor, Willem Tenhaeff úgy döntött, hogy a szárnyai alá veszi az „utrechti mágus”-ként is ismert médiumot, akinek a mentora tanácsolta, hogy segítse az igazságszolgáltatást a képességeivel.

Croiset hamarosan bekerült a rendőrség állományába, majd 30 éven át több száz gyilkos, eltűnt személy felkutatásában segítette a hatóság munkáját. Ez úgy nézett ki, hogy a médium kapott egy fényképet vagy tárgyi bizonyítékot, ami alapján a pszichometria módszerrel pontosan leírta a bűntény helyszínét, az elkövetés módját, körülményeit, sőt, az elkövető személyiségéről is tudott információval szolgálni.

Az első ügye egy gyermekgyilkosság volt 1949-ben. Croiset egy dohányos szelence és egy takaró alapján azonosította be a két tárgy tulajdonosait, valamint megállapította, hogy a pokrócot egy testvérpár használta, hogy elraboljon és kegyetlenül meggyilkoljon egy kislányt. A médium információi alapján a rendőrség egy vidéki házban találta meg és tartóztatta le a testvérpárt, akik közül a fiatalabb pár nappal később megölte magát, amit Croiset szintén előrelátott.

A médium képességeit a két gyereke is örökölte. A lánya, Nannie Veerman-Croiset az orvostudományban hasznosítja a paranormális tehetségét, ugyanis speciális módszerekkel gyógyítja a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket.

A bátyja, ifjabb Gerard Croiset az apjához hasonlóan, a bűnüldözés területén használja a képességeit. Az ő egyik híres esete az 1972-es légiszerencsétlenség, amelyben lezuhant az uruguayi légitársaság repülőgépe, fedélzetén a Chilébe tartó rögbiválogatottal.

A mentőcsapatok nyolc nap után feladták a keresését. Bár az ifjabb Gérard nem tudta pontosan meghatározni, hogy hol vannak a túlélők, de a látomásaiban még hetekig látta őket, és biztos volt a megmentésükben. Végül 16 túlélőt találtak egy hegyen, méghozzá azon a napon, amelyet az ifjabb Gérard előre megmondott.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com