Így dolgozunk a csillagjegyünk szerint

Szinte egész szeptemberben a munka, napi rutin és az egészség területét érinti a Szűz jegyben álló Nap.workA nyár végével a szabadság ideje is lejárt. A munkahelyünkön újra 100 százalékos teljesítményt kell nyújtanunk. Ebben nagy segítség, hogy a szeptember nagy részében a Nap a Szűz jegyében tartózkodik, ami az Állatöv 6. sorsterülete, tehát a munka, napi rutin, egészség kerül előtérbe.

Kos: A Szűz jegyébe esik a 6. sorsterületünk. A munkánkat lelkiismeretesen, pontosan végezzük, de nehezen boldogulunk, ha egy csapat tagjaként kell együttműködnünk másokkal, ezért meg kell tanulnunk, hogy hogyan lelkesíthetjük a társainkat.

Az egészségünk tekintetében bélproblémáink lehetnek. Ennek az lehet a kiváltó oka, hogy nehezen tudjuk feloldani a belső dilemmáinkat, amelyek sokszor arról szólnak, hogy mit és mikor engedjünk el, illetve tartsunk meg.

Bika: A Mérleg jegybe esik a 6. sorsterületünk. Jó az ízlésünk, az arányérzékünk és a problémamegoldó képességünk. Azokon a területeken, ahol ezekre van szükség, remekül megálljuk a helyünket.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a munkatársaink kedvébe járjunk. Ha főnökök vagyunk, akkor a beosztottainkkal is próbálunk rendesen bánni, de gyakran azt tapasztaljuk, hogy ez a hozzáállás nem szül hálát.

Az egészségünk tekintetében a vizeletkiválasztó szerveink érzékenyek. Ennek az lehet a lelki háttere, hogy rengeteg energiát használunk fel arra, hogy megőrizzük a harmóniát, ám ez nem valósulhat meg zökkenők nélkül.

career-horoscopeIkrek: A Skorpió jegyében található a 6. sorsterületünk. Mi mindig mély hatást gyakorolunk a környezetünkre.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A személyiségünk igen megosztó, de mindig van pár igaz barátunk, akikre számíthatunk.

Akik tőlünk függenek, azok tisztelnek és szeretnek, mert nagyvonalú, segítőkész emberek vagyunk. A munkánkban becsületesek vagyunk, a feladatainkat teljes erőbedobással végezzük.

Az egészségünk tekintetében nemi jellegű problémáink lehetnek. Ennek oka az lehet, hogy túl erősen érdeklődünk a téma iránt, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan tartózkodunk a nemiségtől.

Rák: A Nyilas jegyében található a 6. sorsterületünk. Sajnos, nem kerülhetjük el az élet nehezebb fejezeteit, ám akadnak a közelünkben olyan emberek, akik folyamatosan, önzetlenül segítenek. Mivel a testi felépítésünk kiváló, ezért a betegségeket gyorsan legyőzzük.

Oroszlán: A Bak jegyében található a 6. sorsterületünk. A munkánkban képesek vagyunk a nagy és nehéz feladatok elvégzésére. A kollégáinktól ugyanezt várnánk el, de ők nem mindig tudják ezt teljesíteni. Ebből következik, hogy sok türelemre van szükségünk ahhoz, hogy betanítsuk az alkalmazottainkat.

Az egészségünk tekintetében nem fenyegetnek életveszélyes betegségek, de előfordul, hogy hosszabb ideig elhúzódik a gyógyulás ideje. A csontjaink érzékenysége azt jelzi, hogy az idő múlásával már mi sem bírunk el ugyanannyi terhet.

Szűz: A Vízöntő jegyében található a 6. sorsterületünk. Egy kicsit nehezen határoljuk be, hogy hol lehetünk nagyvonalúak, és hol kell szigort gyakorolnunk. Előfordulhat, hogy a munkánk során olyan emberekben csalódunk, akiket nekünk kell irányítani. Amennyiben ilyen helyzetben nem változtatunk a hozzáállásunkon, akkor az élet fogja ezt kikényszeríteni.

Young-man-sick-with-flu-via-Shutterstock-615x345Mérleg: A Halak jegyében található a 6. sorsterületünk. Néha kellemetlen helyzetbe kerülhetünk a munkánk során, mert nem válogatunk az eszközök között, ha el kell végeznünk egy feladatot.

Fontos lenne, hogy megtaláljuk az egyenletességet a munkánkban, mert különben komoly károkat okozhatunk az életünkben. Találjuk meg az egyensúlyt a felületesség és a túlzott óvatosság között! Az egészségünk megőrzéséhez is ez a kulcs.

Skorpió: A Kos jegyében található a 6. sorsterületünk. Kifejezetten különleges, ahogy a munkánkat végezzük. Ha van egy feladat, akkor nem várunk sokat, hanem azonnal belevetjük magunkat.

A munka közben fokozódik az energiafelhasználásunk, így a munkaerőnk egyedülálló. Ha azonban nem vesszük figyelembe a munkaidőt, vagy a szervezetünk jelzését, hogy kezd lemerülni, akkor ennek az ellenkező hatását érjük el, és ezzel már hátráltatjuk magunkat.

Amennyiben vezető pozíciót töltünk be, akkor az alkalmazottainktól is ezt a munkatempót várjuk el. Ebből gyakran kerekedhet ki feszültség, vita, veszekedés.

Nyilas: A Bika jegyébe esik a 6. sorsterületünk. Nem hiszünk abban, hogy gyors sikert arathatunk, inkább hosszú, türelmes, fáradhatatlan munkával szerzünk elismerést, népszerűséget.

Kollégaként, de főnökként is nagyon türelmesek vagyunk másokkal szemben. Ez akkor sincs másképpen, ha eltér a véleményünk, ám az álláspontunkat mindig határozottan közöljük. Az egészségünk szempontjából hajlamosak vagyunk a megfázásra. Főleg a torkunk érzékeny.

stress_thinkstockBak: Az Ikrek jegyében található a 6. sorsterületünk. A munkánk során nagyon jól rendszerezzük a napi feladatokat. Ha kitaláltuk, hogy mit és hogyan csinálunk meg, akkor nem várunk a megvalósítással, hanem azonnal neki kezdünk a megvalósításnak, és gyorsan dolgozunk.

Vezető beosztás esetén nincs sok türelmünk a beosztottainkkal szemben. Képtelenek vagyunk elfogadni, ha mások nem abból az irányból közelítenek meg egy problémát, mint mi. Azt is nehezen tűrjük, ha korlátozni akarnak az előrehaladásban.

Az egészségünk tekintetében a végtagjaink igencsak érzékenyek. Hajlamosak vagyunk a reumás betegségekre. Főleg a tüdőnk lehet veszélyben, ezért mindenképpen mellőzzük a dohányzást!

Vízöntő: A Rák jegyében található a 6. sorsterületünk. Szeretünk csapatban dolgozni, de nehezen viseljük, ha a vezető beosztású feladatokkal kell foglalkoznunk. Amikor mégis ilyen feladatkörbe kerülünk, akkor sokszor hívunk össze értekezletet, és próbáljuk összehangolni az emberek munkáját.

Gyakran küzdünk önbizalomhiánnyal, ami odavezet, hogy olyan ember tanácsát is megfogadjuk, akinek a tudása kevesebb, mint a miénk. Akkor lehetünk igazán eredményesek a munkánkban, ha merünk a saját fejünk után menni. A megérzéseink megmutatják a helyes irányt.

horosHalak: Az Oroszlán jegyében található a 6. sorsterületünk. Gyakran előfordul, hogy olyan célt tűzünk ki magunk elé, aminek megvalósításához kevesek a képességeink. Ha a szervezetünket túlerőltetjük, akkor egészségügyi problémáink jelentkezhetnek.

A legérzékenyebb testrészeink a szemünk és a szívünk. Amennyiben valamilyen szívproblémával küszködünk, akkor gondolkodjunk el azon, hogy nem vállalunk-e túl nagy áldozatot a hivatásunkban!

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

http://ujhazak.com