Így próbálta a Szovjetunió területén kiirtani az emberekből az istenhitet 18+

A Szovjetunió megalakulása után nem volt már sok feladat, csak hogy kiirtsák az emberekből az istenhitet. A „nincs isten” kifejezéssel a propagandájukon.


Az igaz, hogy az ortodoxia ás Raszputyin számlájára sok mocskosság írható. Az akkori események visszavezethetők voltak a cár uralmához és ahhoz, ahogy bántak a szegény emberekkel. Ezt használta fel a kommunizmus, miután a cári családot kiirtotta és ujjal mutogatott az ortodox papságra, ami az uralkodó réteg jelképe volt. Idő múltával sem hozott több reményt a kommunizmus a szegény emberek számára. Ugyanúgy szegények maradtak azzal a különbséggel, hogy „békén” hagyták őket és mindenkinek saját szegénységét kellett feldolgozni, illetve túlélni.

1

A kommunisták nagy előszeretettel mutogattak a kulákokra, a nagy parasztságra, akik eltartották munkájukkal őket.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A politikai ellenfeleik pedig a „rothadó” nagytőkés kapitalizmus volt, amelyet a mai napig gazdasági kártevőknek tüntetnek fel. Ez igaz is, hiszen maga a kommunizmus egy utópia, de úgy tűnik, hogy a nagytőke is lassan azzá válik.

A rejtőzködő globális hatalom adott egy kis időt mindkettőnek. Az egyik már bedől, a másik pedig omladozik.

A kommunizmus sokkal több emberéletet követelt, mint a harmadik világ alulról szerveződő intézménye. Természetesen, hogy a második világháborút a kommunisták nyerjék meg, szövetségeseket kellett hívni. Méghozzá a hanyatló kapitalizmust.

Ez a szövetség nyerte meg a második világháborút megosztva Európát is. Keletre és nyugatra. Aztán a mai napig mutogatva azoknak az ártatlan zsidó embereknek az életét, akik meghaltak a munkatáborokban. Úgy tűnik mindkét hatalomnak ez jó üzlet minap is. Közben a kommunizmus ugyanúgy megtaposta a zsidó hitet, mint a keresztényt, hiszen rendszere a materializmusra épül.

3

Nyugat a jólét világa, kelet pedig a múlt sötét árnyaiból most sem tud szabadulni, hiszen ezrével hagyják el emberek a posztkommunista országukat, hogy családjukat el tudják tartani.

Egyet nem tudtak talán elvenni ezektől az emberektől, méghozzá az istenhitet. Ezen nagy erőkkel dolgozott a kommunista Szovjetunió, de ami az emberek szívében van, azt nem lehet kitépni.

4

A valódi élő Istenbe való hit.

A kommunista Szovjetunió nem tudta összeegyeztetni materialista rendszerét az Istenben való hittel. Ennek fizikálisan is hangot adott, amikor lebontották Moszkvába a monumentális méretű Megváltó Krisztus-székesegyházat 1931-ben.

2

A kegytárgyakat megsemmisítették, vagy megalázták.

5

Ezt követően plakátokon keresztül propagálták minden vallás hiábavalóságát.

A hívő emberek üldözése az 1929-es évektől egészen az 1980-as évekig végigkísérhető a propaganda plakátokon.

Nagyobb képekért kattints a galériára:

Galéria
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25


Forrás: ritkanlathatotortenelem

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com