Ijesztő Ouija történetek

Egy életre elmegy a kedvünk a szellemidézéstől, ha megismerjük a következő eseteket, amelyekből az is kiderül, hogy mit ne kérdezzünk.Ouija 2Egyszerű játéknak, bátorságpróbának fogjuk fel a szellemidézést, pedig számos történet bizonyítja, hogy jobb nem zargatni a túlvilágot, ha nem vagyunk képesek irányítani az onnan érkező lelkeket, akiknek sok esetben gonosz céljaik vannak.

A Ouija-táblával történő szellemidézés az egyik legrégibb módszer, amihez rémisztő történetek fűződnek. Ha ennyitől mégsem megy el a kedvünk a játszadozástól, akkor legalább szívleljük meg a következő történeteket, amelyek esetében az idéző olyan kérdést tett fel, amilyet sosem szabad.

A halál ideje: A leggyakoribb kérdések a Ouija-táblához olyasmik, amire csak mi tudhatjuk a választ. Ilyen például a születési dámot, lakcím. Sokan sajnos azt is megérdeklődik, hogy mikor fognak meghalni.

Ezt sose tegyük, mert olyan tragédia lehet a dolog vége, mint amilyen Mick és Kevin esetében történt!

Mick Levens 1994-ben használta a Ouija-táblát, amitől rengeteg dátumot kapott, köztük a házassága időpontját, a lánya születésének napját, valamint az apja elhalálozásának dátumát. Mick biztos volt benne, hogy a tábla a jövőt is tudja, ezért megkérdezte, hogy a bátyja, Kevin mikor fog meghalni.

A srác először nem hitte el a dátumot, ám később Kevin letesztelte a táblát, majd hinni kezdett a jóslatban. Ez odavezetett, hogy Kevin betegesen próbálta elkerülni a közeledő halált, ami pánikba, paranoiába taszította. Hat hónappal a megjelölt dátum előtt Kevin öngyilkos lett.

Lucifer: Van ok a pánikra, ha a Ouija-tábla Lucifer nevét betűzi ki, mert ebben az esetben egy nagyon erős démonnal kerültünk szembe, ugyanis csak ők merik ezt lebetűzni. Ennél sokkal gyakoribb, hogy a Sátán vagy az Ördög neve merül fel.

Egy spiritiszta mesélte el azt a történetet, amelyben egy kisfiú döntött úgy az egyik nap, hogy játszani fog a Ouija-táblával. Nem sokkal később a gyerek szülei médiumot hívtak a házhoz, mert nagyon erős negatív energiát érzékeltek az épületben. A médium is érezte, hogy valami nincs rendben, de nem tudott mit tenni.

A kisfiú apja egyre jobban elsüllyedt az alkoholizmusban. A gyerek elmesélte, hogy a táblával játszott, és a Lucifer nevet kapta, majd a Ouija azt ismételgette, hogy „fejjel lefelé”. Egy héttel később a médium hátborzongató hívást kapott a kisfiú anyjától.

A gyerek bezárta magát a szobájába, de a médiumot beengedte. Amikor az belépett, akkor a gyerek kisírt szemekkel nézett fel rá, majd a kertre mutatott, ahol a kisfiú édesanyja állt, és sírt a család kutyája mellett, akinek eltemették a fejét és a felsőtestét. Az állat farka az égnek meredt, ugyanis a kutyát fejjel lefelé hantolta el valaki, vagy valami.

OuijaTrükkök: A Ouija-táblával kísérletezők sokszor arra kérik a szellemeket, hogy bizonyítsák be a jelenlétüket, például oltsák le a lámpát. Ez megint olyan kérdés, amit jobb nem feltenni, mert a szellemeknek nagyon sok energia kell ahhoz, hogy megmozdítsanak egy tárgyat, ám amikor rátalálnak az erejükre, akkor képesek úgy átrendezni a lakást, mintha egy forgószél sepert volna végig rajta.

Zaza: Ha a Ouija-tábla a Zaza, vagy a Zozo nevet betűzi ki, akkor nagy bajban vagyunk, mert szinte biztos, hogy beköltözött a gonosz a házunkba. Sokan azt feltételezik, hogy Zaza egy kecskeszellem, akinek a szándékai nagyon távol állnak a jótól.

Egy személy teljes neve: Ha több, mint két ember játszik a táblával, akkor a lelkek képesek felhasználni az élők energiáját. A teljes név lebetűzése azért nagyon veszélyes, mert a szellem képes lesz hozzáférni annak az embernek a gondolataihoz, akinek a nevét végigbetűzte.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com