Illegális bevándorlás - Románia novembertől fogadja az első menekülteket

Románia novembertől fogadja az önként vállalt uniós kvótarendszer szerint elosztott első menekülteket - jelentette ki Leonard Orban elnöki tanácsadó kedden.

Klaus Iohannis román államfő európai ügyekért felelős tanácsadója az Europa FM rádiónak adott interjúban arról beszélt, hogy Románia 1705 menekült befogadását vállalta uniós tagországokból. Közölte, Görögországból vagy Olaszországból érkeznek majd a menekültek.

gazdasagi_migracio

Bukarest további 80 olyan embert fogad be, aki az Európai Unión kívüli menekülttáborokból jön. Érkezésük fokozatos lesz, a hatóságok ellenőrzik őket, és aki közülük nem kapja meg a menedékjogot, nem maradhat Romániában - mondta a tanácsadó.

Hozzátette: Románia azért ajánlott fel ekkora kvótát, mert ennyi hely van a menekültek befogadására alkalmas hat romániai regionális központban. Közölte, az unió menekültenként 6 ezer euró támogatást biztosít a befogadó államoknak.

Kifejtette, véleménye szerint Románia teljesen felkészületlen a migránsok integrálására. Szerinte a román döntéshozók még részlegesen sem fogják fel a probléma összetettségét.

"Eljött az ideje, hogy alapos megbeszélések legyenek szakértők között arról, hogy Románia miként tud felkészülni a probléma kezelésére" - mondta az elnöki tanácsadó. Hozzátette: naivitás azt gondolni, hogy egy nyitott Európában nem jönnek migránsok Romániába azért, mert alacsonyabb az életszínvonal, mint Nyugat-Európában.

Hozzátette: a szelektív bevándorlás-politikának a híve, vagyis Románia az egyre súlyosbodó demográfiai helyzetének orvoslására olyan személyeket kellene fogadjon, akiket képes integrálni.

"Nem szabad hagyni, hogy csak úgy magától, felteljen a népességcsökkenés miatt keletkezett űr, mert a migránsok előbb vagy utóbb jönni fognak Romániába is" - mondta Leonard Orban.

Ceausescu_Anul_Nou

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com