India: belehalt a tinédzser a vonatszörfbe – vigyázat: sokkoló videó!

Hangsúlyozzuk: csakis saját felelősségre való tekintettel nézze meg!


Ezt tényleg senki ne próbálja ki soha! Mert az egyik próba egyszer csak nem sikerül. Ez nem majd, a valamikori távoli jövőben, hanem akkor és ott következik be.


Már korábban is szóltak arról híradások, hogy egyre népszerűbb a fiatalok körében a „vonatszörf”, ami annyit tesz, hogy haladó vonatról lelógva, fél lábbal a levegőt hasítani.


Train Surfing


Az eset, amiről a Metro 2014. május 31-én számolt be, Indiában történt, ahol igen elterjedt szokás a vonatszörf. Úgy tűnik, sok fiatal számára ez az egyetlen kitörési lehetőség az őket körülvevő nyomor és társadalmi kiszolgáltatottság világából.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha már veszélyben élsz, akkor élj is veszélyesen – mintha ez lenne a mottója az indiai gettósportnak.


A világ egyik legnépesebb városában, India Mahárástra államának székhelyén, Mumbaiban egy fiúnak most nem sikerült a bravúr: szörfözés közben bekövetkezett a baj: a fiú a vonat alá került.


2011-ben készült ez a felvétel indiai vonatszörfösökről, bejárta az internetet – írta a The Telegraph:


http://youtu.be/mw-mOFCDsHI

Afrikában előszeretettel választják keményen hátrányos helyzetű fiatalok ezt a menekülési útvonalat, de nem csak ott és Indiában hódít ez a szokás, az Index 2012-es beszámolója szerint Európában is egyre terjed a vonatszörf, nevezetesen az oroszországi Szentpéterváron – az ilyen felvételeket látva tényleg arra gondol az ember, hogy vajon „a lesz, ami lesz”-nek hol a vége? Ha túléli valaki, úgyis jön a következő menet. Olyan ez, mint valami kényszerbetegség, az is a szabadság ígéretén alapul, csak a megváltásig végig kell menni a kényszeres cselekvéssoron. Aztán lesz, ami lesz. Úgy még nem volt, hogy ne legyen valahogy. (Ismerős, ugye?)


india


A kezdetek kapcsán fontos megemlíteni, hogy Afrikában és Ázsiában a vonatszörf jelenségének kialakulásában komoly szerepet játszhatott a tömegközlekedés hihetetlen túlzsúfoltsága. Az emberek fürtökben lógnak a vonatokról. Az sem mellékes szempont, hogy az utazás szörfölve ingyenes, fent is vagyok meg nem is, kalauz legyen a talpán, aki ilyenkor jegyet kér, valamint sokkal jobb a kilátás és menő lehetek a neten.



Jövőkép nélkül tengődő 25 év alatti dél-afrikai fiatalokról, a Johannesburg melletti Katlehong település lakóiról szól Marco Casino kisfilmje. A vonatszörfös zabhegyezőkről szóló film az idei World Press Multimedia versenyszekciójában az első helyezést érte el.


STAFF-RIDING-17.jpg

STAFF-RIDING-14.jpg

STAFF-RIDING-35.jpg

De nem egyedül a nyomor luxusa a vonatszörf, jóléti országokból is megdöbbentő videók láttak napvilágot.


Train Surfing


2010-ben cikkezett a Huffington Post erről a New York-i vonatszörfösről:


http://youtu.be/KxG73Tvwaxg

Ez pedig egy 2011-es Stockholmi vonatszörfös:

http://youtu.be/PHrarpwAYwg

Szintén svédországi fiatalok a vonat tetején:

http://youtu.be/ewqq9fOvguw

Ez a felvétel egy szupergyors Szapszan (Vándorsólyom) vonaton készült, 2009 végétől közlekedik a Moszkva–Szentpétervár vonalon:

http://youtu.be/7fIdYkb7xW0

2013-ban Szentpéterváron a Moszkovszkij pályaudvaron két fiatalembert szedtek le a Szapszan tetejéről.


A vonatszörfölés egy legendás alakja volt a német „Train Rider”, aki internetes legenda szerint leukémiában halt meg, előtte pedig megvolt neki Németország leggyorsabb vonata. A „Train Rider” haláláról szóló hír alaptalannak bizonyult – írja a Wikipedia.


http://youtu.be/VZvm5H4F-aA

A mostani indiai eset kapcsán a Liveleak is felhívja a figyelmet arra, hogy sokkoló videó készült a szerencsétlenül járt fiúról.


Teenager dies in failed train stunt

A videón látni, ahogy az állomást lassanként elhagyó vonatról a fiú fél lábbal lelépve a levegőben kaszál, majd egyensúlyát veszti, megcsúszik, s bár próbál kitartóan kapaszkodni, mégis leesik a szörfdeszkáról és a vonat behúzza maga alá, a srác a vonatsínek felé zuhan.


Itt a felvétel megszakad, vélhetően a srác kamerázó haverja annyira megijedt a (nem is olyan) váratlan fordulattól, hogy már nem figyelt a további „helyszíni tudósításra”, talán gyorsan tenni akart volna valamit.


Azonban a Metro beszámolója szerint a fiú a helyszínen azonnal életét vesztette.


http://youtu.be/HeL5pSugn5I

Forrás: Metro, Youtube Háttérinfó: degenerationnation.com, disrupt.blog.hu, Index, Mirror, The Telegraph, Wikipedia

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com