Indítványozták a letartóztatását annak a férfinak, aki halálra vert egy embert egy budapesti szórakozóhelyen

A Fővárosi Főügyészség élet elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indítványozta annak a 28 éves férfinak a letartóztatását, aki két ütéssel végzett egy másik férfival egy V. kerületi szórakozóhelyen.A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a gyanúsított és a sértett múlt szombaton késő este, külön-külön szórakoztak egy fővárosi szórakozóhelyen.

A gyanúsított különösebb előzmény nélkül, rövid szóváltás után ököllel olyan erővel ütötte kétszer fejen a sértettet, hogy a férfi a földre zuhant, eszméletét, majd röviddel ezután - az orvosi ellátás ellenére - életét vesztette.

A fővárosi rendőrök az elkövetőt őrizetbe vették. A Fővárosi Főügyészség a bizonyítékok vizsgálata alapján megállapította, hogy az ütések erejére és célzottságára figyelemmel a megalapozott gyanú emberölés bűntette. A főügyészség indítványt tett a vádlott letartóztatására, mivel álláspontja szerint a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye csak így zárható ki.

A gyanúsított letartóztatása kérdésében a nyomozási bíró várhatóan még kedden dönt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com