Ingatlancsalások emberöléssel

A rendőrök az eljárás során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként.A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Gazdaságvédelmi Osztálya bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A nyomozás 2022. július 25-én kezdődött, és most zárult le.

Egy Budapesten kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező csoport ingatlancsalásokat követett el úgy, hogy hamis ajándékozási vagy adásvételi szerződésekkel, illetve strómanok bevonásával megszerezték budapesti és Balaton-parti – zömmel végrehajtással terhelt – ingatlanok tulajdonjogát.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezeket rövid időn belül értékesítették magánszemélyek vagy vállalkozások részre, a kapott vételárat pedig egymás között elosztották. Az ingatlanok, illetve a tulajdonosok adatait végrehajtók, valamint földhivatali ügyintézők bocsátották rendelkezésre.

Az eljárás során a bűnözői csoport tagjaként tevékenykedő – jogügyletek végrehajtásához szükséges hamis iratokat elkészítő és ellenjegyző – két ügyvédet fogtak el a rendőrök, akiknek letartóztatását az illetékes járásbíróság elrendelte. Később egy harmadik ügyvédet is kihallgattak a nyomozók gyanúsítottként.

Az összes kár meghaladja az 1 milliárd forintot, amelynek nagy része az eljárás során megtérült. Az ügyben 17 ingatlan érintett, melyből 6-ot zár alá vett a rendőrség. Az eljárás során őrizetbe vett 15 fő gyanúsított közül a Veszprémi Járásbíróság 11 fő letartóztatását rendelte el és összesen 24 személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg.

Megállapítást nyert, hogy az egyik ingatlan értékesítése során eljárt strómant bűntársai megölték, mely bűncselekmény eredményes felderítésében hatóságunk segítséget nyújtott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársainak.

Az ügy részleteiről és a nyomozások akkori állásáról 2024. február 12-én, sajtótájékoztató keretében számolt be Suszter Tamás r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, Szabó Gyula r. alezredes, gazdaságvédelmi osztályvezető, valamint Hiripi Gábor r. alezredes, a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztályának vezetője.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben folytatott nyomozást 2025. május közepén befejezte, és az iratokat továbbították az ügyészségnek.

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com