Iskolaigazgató: a diákok mellett volt tanulók, tanárok és egy család is volt a buszon (2. rész)

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében - mondta el az intézmény igazgatója szombaton az MTI-nek. Tóth Gábor megerősítette, hogy a hivatalos utaslista szerint 54-en voltak a buszon. Az számára is rejtély, miért vezette - az egyik olasz hírügynökség értesülése szerint - a járművet francia sofőr, mivel Magyarországról két magyar sofőrrel indult a túra - mondta. Az MTI kérdésére az igazgató közölte azt is, hogy az iskola évek óta a Pizolit Busz Kft.-vel utazik sítáborba, mindig ugyanarra a helyre Franciaországba. Az önköltséges táborokat a testnevelő tanárok szervezik. Hozzátette: a gimnázium minden utazásnál köt élet-, baleset- és csomagbiztosítást a résztvevőkre, ami a sérültek ellátására, az érintettek kompenzációjára is kiterjed.

Tóth Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát - különösen azokban az osztályokban, ahol kiderül, hogy egy diák nem tér haza. Beszélt arról is, hogy mint minden más ilyen esetben a szülők, a diákok és a tanárok valószínűleg szerveznek majd megemlékezést, azonban ennek részletei még nem ismertek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com