Ismerősét vette célba a zalaegerszegi lövöldöző

Célzott lövéseket adott le ismerősére gáz-riasztó fegyverével az a férfi, aki szerda délelőtt többször is lőtt Zalaegerszeg belvárosában, sérülést azonban nem okozott - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.A közleményben felidézték, szerda délelőtt több bejelentés is érkezett a rendőrségre arról, hogy Zalaegerszeg belvárosában, a Széchenyi téren egy férfi több lövést is leadott a levegőbe. A rendőrök rövid idő alatt a helyszínre értek és a közelben elfogták a 46 éves helyi férfit, aki egy gáz-riasztó fegyverrel lőtt.
    

Az elkövető a Széchenyi téri buszmegállóban várakozó ismerősére célozva, mintegy tíz méter távolságból két lövést adott le, majd a pisztolyt visszatette a hátizsákjába és távozott. Az eset során nem sérült meg senki. A nyomozók garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a lövöldözővel szemben, akit őrizetbe vettek. Lakásán ugyanakkor még egy gáz-riasztó fegyvert és hozzá való töltényeket is találtak.
    

Az MTI információi szerint az elkövető ugyanaz a férfi, aki az elmúlt hónapokban többször is követett el garázda cselekményeket Zalaegerszegen. Februárban a Terrorelhárítási Központ munkatársai vitték ki társasházi lakásából és a rendőrök szállították a megyei kórház pszichiátriai osztályára a férfit, aki előzőleg több lövést is leadott az ablakából. Otthonában akkor két gáz-riasztó fegyvert találtak.
    

Néhány nappal korábban ugyanebből a társasházi lakásából az ablakon keresztül több fa fényképkeretet és elégetett papírhulladékot dobált ki, ami a lakás alatt parkoló egyik személyautóban anyagi kárt okozott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com