Ismét dzsihadistákat fosztottak meg állampolgárságuktól Belgiumban

Belgiumban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló tizenegy dzsihadistát fosztottak meg állampolgárságától, idén ez idáig már huszonöt ember esetében döntött így az illetékes belga bíróság - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.A napilap információi szerint a belga állampolgárságuktól frissen megfosztottak a Sharia4Belgium nevű terroristacsoporthoz tartoztak. A hivatalosan korábban már feloszlott szalafista szervezet több tagja az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott, mások harcosokat toboroztak Belgiumban a Szíriában küzdő dzsihadisták számára.

    
A brüsszeli fellebbviteli bíróság idén januárban hat, majd június végén nyolc esetben döntött kettős állampolgársággal rendelkező, terrorizmus vádjával már korábban elítéltek esetében arról, hogy megfosztja őket belga állampolgárságuktól. A belga bíróság a fiatalok radikalizálásáért és szélsőséges tanok terjesztéséért is felelős Sharia4Belgium tagjai közül ez idáig legalább 57 embert ítélt börtönbüntetésre.


Közülük 48-at távollétükben, ők titkosszolgálati információk szerint nagy valószínűséggel még mindig Szíriában tartózkodnak, esetleg a kurdok fogságában vannak, már meghalhattak, vagy hamis személyazonosság mögé bújva ismeretlen helyen tartózkodnak. A dzsihadistáknak vagy ügyvédjeiknek nyolc naptári nap áll rendelkezésükre, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen - közölte a napilap.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com