Ismét ki kellett menteni Nábluszból József sírjához zarándokló ultraortodoxokat, mert rálőttek a sofőrjükre

Az izraeli rendőrségnek ki kellett mentenie szerdára virradóan a ciszjordániai Nábluszból az engedély és katonai biztosítás nélkül József sírjához zarándokló újabb ultraortodox zsidó csoportot, miután palesztin fegyveresek lövésekkel megsebesítették autóbuszuk sofőrjét.A breszlavi szekta 19 híve, köztük hét kiskorú utazott el kedd éjjel engedély nélkül bérelt autóbusszal a Palesztin Hatóság (PH) közigazgatási és biztonsági felügyelete alatt álló, Ciszjordánia északi részén fekvő Nábluszba, hogy meglátogassa a bibliai József hagyomány szerinti sírját. Miután odaérkeztek a kriptához, az utasok kiszálltak, a sofőr pedig egyedül kihajtott a városból, de ezután fegyveresek rálőttek és megsebesítették. A buszvezető az izraeli hadseregnek a közelben posztoló katonáihoz fordult, akik elsősegélyben részesítették.

A katonák ezután erősítést kértek, és a kriptánál maradt hívek kimentésére indultak. Közben már a PH biztonsági erői körülvették és biztosították az ultraortodox csoportot, valamint értesítették az izraeli biztonságiakat. A sírhoz érkező izraeli katonák kimenekítették a csoportot, majd a sofőrrel együtt egy rendőrkapitányságra szállították a tagjait, ahol őrizetbe kerültek.

Egy héttel ezelőtt is volt egy hasonló eset, amelyben ultraortodox zsidók engedély nélkül látogattak el József sírjához, és ott rájuk lőttek palesztinok. Utána az izraeli hatóságok letartóztattak több embert a csoportból. Az izraeli hívek évente többször is elzarándokolhatnak József sírjához a biztonsági erők felügyeletével, előzetes egyeztetéssel, de egyébként izraelieknek tilos belépni a PH ellenőrzése alatt álló városokba.

A hagyomány szerint a zsidók a bibliai József holttestét bebalzsamozták, majd az egyiptomi kivonulásnál magukkal vitték. Izrael földjén a héber nevén Schemben, latinul Nábluszban temették el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com