Ismét letartóztatták a 2016-ban a kiskunhalasi bíróság aulájában lövöldöző férfit

Ismét fegyverhez és lőszerhez jutott, ezért egy hónapra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság a letartóztatását annak a férfinak, aki 2016 tavaszán meg akarta ölni a kiskunhalasi bíróság vezető ügyészét, ezért egy gépkarabéllyal az épület aulájában tüzet nyitott.A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfői tájékoztatása szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt indítványozta a kiskunhalasi férfi letartóztatását, mert a megalapozott gyanú szerint 2024 decemberében Budapesten ismét átalakított jugoszláv gépkarabélyt, továbbá hozzá tartozó négy darab tárat és fegyvertáskát vásárolt.

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók a lakóhelyén tartott kutatás során további 154, engedély nélkül tartott éles lőszert, valamint több fegyveralkatrészt találtak. A férfinak lőfegyver és lőszer tartására nincs engedélye. A Kecskeméti Járásbíróság a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség indítványára egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását, mert a bűncselekmény megalapozott gyanúját megállapította, továbbá azt is, hogy egyaránt fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának és a bűnismétlésnek a veszélye. A férfit korábban zaklatás miatt ítélték el, illetve emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt folytattak vele szemben eljárást.

A 2015 novemberében önbíráskodás miatt felfüggesztett börtönre ítélt férfi elégedetlen volt a járási ügyészség vezetőjének intézkedésével a korábbi feljelentéseivel kapcsolatban, úgy érezte, hogy a hatóságok semmibe veszik, igazának nem tud törvényes úton érvényt szerezni. A férfi 2016. március 16-án azért ment a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és a Kiskunhalasi Járásbíróság közös épületébe, hogy megölje a vezető ügyészt, és elhatározta, azzal is végez, aki ezt meg akarja akadályozni.

A férfi magával vitt egy engedély nélkül tartott - korábban hatástalanított, de visszaélesített - gépkarabélyt és 240 ahhoz tartozó lőszert. A beléptetőkapunál elővette és csőre töltötte a fegyvert, majd azt a biztonsági őr hátára irányítva a férfit arra kényszerítette, vezesse a vezető ügyész szobájához. A gondnok a lépcsőn érte utol a vádlottat, megragadta a fegyver csövét, de nem tudta elvenni a férfitől.

Dulakodni kezdtek, közben a vádlott előbb a plafonba, majd a gondnok felé lőtt, de nem okozott sérülést. A folyamatos küzdelem közben mindketten elestek, a földön tovább dulakodtak, közben a vádlott többször igyekezett elsütni a fegyvert, de nem sikerült lövést leadnia. A férfit végül az épületben tartózkodó két rendőr lefegyverezte.

A lövöldözőt később kényszergyógykezelésre ítélték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com