Ismét őrizetbe vették Kuciak utolsó cikkének egyik főszereplőjét (2. rész)

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: A szlovák rendőrség európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vett kedden 17 személyt, köztük ismételten azt az Antonino Vadalát, akit a nemrég meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak többször említett utolsó cikkében - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.A kelet-szlovákiai Nagymihályban (Michalovce) hajnalban végrehajtott rendőrségi akció egy velencei bíróság által kábítószerügylet miatt kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján zajlott. Az őrizetbe vettek közül 11-et előzetes letartóztatásba, hatot pedig házi őrizetbe helyeztek.

    
Vadala nevét utolsó cikkében többször is említette Ján Kuciak. Az írásban a calabriai 'ndrangheta maffiához állítólag közel álló olasz üzletemberek szlovákiai megjelenésével, ott végzett gazdasági tevékenységükkel, illetve kapcsolati hálózatukkal kapcsolatos közlések szerepeltek, köztük olyan állítás is, hogy ez a hálózat a szlovák kormányhivatalig ér.
    

Az Antonino Vadala keddi őrizetbe vételét kezdeményező olasz bíróság arra hivatkozva kérte a férfi kiadatását, hogy része volt bűnszövetkezetben elkövetett, nemzetközi kiterjedésű kábítószeres bűncselekményben - közölte a szlovák főügyészség sajtószóvivője. Hozzátette: az őrizetbe vett személyek vizsgálati fogságba vételéről 48 órán belül hoz döntést a kassai kerületi bíróság.
   

Vadalát és hat másik társát március elején egy alkalommal már őrizetbe vette, majd 48 órán belül szabadlábra is helyezte a szlovák rendőrség. A Szlovákiában megtelepedett olasz vállalkozókat - akik sajtóközlések szerint az országban jelentős, mezőgazdasággal összefüggő üzleti érdekeltségekkel rendelkeznek - akkor az élettársával együtt meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak ügyében indított nyomozás keretében vették őrizetbe és hallgatták ki.
   

Előző őrizetbe vétele után Vadalát és társait 48 órán belül szabadlábra helyezték. Ez gyengítette a fősodratú szlovák sajtó napokig hangoztatott feltevését, miszerint az újságíró meggyilkolásának hátterében az úgynevezett "olasz szál" állhat. Ezt egyébként később több szakértő is kétségbe vonta, köztük Igor Cibula, a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt igazgatója is, aki azt mondta: Ján Kuciak meggyilkolása nemcsak a szlovákiai tényfeltáró újságírással, hanem a kormánnyal szembeni merénylet is volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com