Ismét több tucat feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Isztambul tartományban

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet újabb 62 feltételezett tagját vette őrizetbe a török rendőrség pénteken Isztambul tartományban - számolt be róla az Anadolu török állami hírügynökség.Az előállítottak mindegyike külföldi állampolgár, de az Anadolu nem tért ki arra, hogy pontosan mely országokból érkeztek. A gyanúsítottak állítólag terrortámadásra készültek, de a jelentés erre vonatkozóan sem közölt további részleteket.

   
A Dogan török hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, hogy az érintettek anyagi támogatást nyújtottak a Szíriában és Irakban harcoló társaiknak, valamint dzsihadistajelölteket közvetítettek ki hozzájuk. Isztambulban és környékén összesen 12 helyszínen csaptak le pénteken a hatóságok. A házkutatások során nagy számban foglaltak le olyan dokumentumokat, amelyek az IÁ-hoz köthetők.
    

A török rendőrség két és fél éve rendszeresen hajt végre razziákat az Iszlám Állam ellen, miután a terrorszervezet számos öngyilkos merényletet követett el ebben az időszakban az ország nagyvárosaiban. A hatóságok az utóbbi másfél hónapban különösen fokozták a fellépést, rendszeresek a rajtaütések, IÁ-tagok százaira csapott le a rendőrség, mivel több szélsőségesről bizonyossá vált, hogy merényletet készít elő.
    

Törökországban október 29-én ünnepelték a köztársaság kikiáltásának 94. évfordulóját. Október 28-án Isztambulban egy bevásárlóközpont parkolójában az Iszlám Állam négy milicistáját fogták el. Autójukban később robbanószerkezetet is találtak, a pokolgépet tűzszerészek hatástalanítottak. Terrortámadást legutóbb szilveszter éjszaka hajtott végre az IÁ Törökországban. Akkor a merénylő az isztambuli Reina klubban gépkarabéllyal nyitott tüzet az újévet ünneplőkre. Az incidensben 39 ember halt meg, 69 megsebesült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com