Iszlamista terrorszervezeteknek toborzó hálózat egy tagját vették őrizetbe Melillában

Őrizetbe vett a spanyol csendőrség egy 40 éves dán állampolgárságú marokkói férfit pénteken Melillában, az észak-afrikai spanyol exklávéban, akiről azt feltételezik, hogy iszlamista terrorszervezeteknek toborzott harcosokat egy hálózat tagjaként - közölte a spanyol belügyminisztérium.A tárca közleményében azt írta: a hatóságok 2012 óta nyomoznak olyan marokkóiak után, akik semmilyen gazdasági képzettséggel nem rendelkeznek, mégis elvileg felelős pozíciót töltenek be dániai cégekben.

A nyomozók szerint ezen cégek hálózata valójában arra szolgál, hogy finanszírozza tagok toborzását az Iszlám Állam (IÁ) és az Iszlám
Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű terrorszervezetek számára, akiket aztán a konfliktuszónákba küldenek harcolni. A dán és marokkói hatóságok, a spanyol titkosszolgálat, valamint az EUROPOL együttműködésével zajló akcióban eddig 24, valószínűleg a hálózathoz tartozó céget azonosítottak, amelyek a becslések szerint 8 millió eurót fordíthattak a toborzó tevékenységre. A hálózatnak legalább 10, különböző nemzetiségű terroristát sikerült beszerveznie - írta a minisztérium.


Spanyolország a 2015. június 26-i, Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban elkövetett támadásokat követően módosította terrorvédelmi készültségét 4-es, magas kockázatú fokozatra az öt pontos skálán. Azóta a spanyol hatóságok 173 embert fogtak el a terrorszervezettel fenntartott kapcsolatuk miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com