Izgalmas pózok a nagyobb élvezet érdekében

Érdemes változtatni a megszokott forgatókönyvön, hogy jobban évezzék a nemi aktust a párok.
Szeretkezes
Az emberek a szokásaik rabjai. Ha egyszer bevált egy technika, akkor hajlamosak örökkön-örökké csak azt követni, holott az életnek vannak olyan területei, ahol érdemes felfedezni az újdonságokat.

Ilyen a szex is, amiben egy-egy megszokott póz már unalmassá válik, és a pároknak nem okoz igazi kielégülést az együttlét. Akik szeretnének valami újat, azok tanulmányozzák át a következő pozitúrákat!

Ha a férfi egy széken ül, akkor a párja üljön az ölébe, ha már kellően felizgatta. Szorosan tartsa magát, hogy a férfi fel tudjon vele állni, és a falnak döntve, vagy az asztal szélére ültetve juttassa el az orgazmusig. Ez a póz a medencében is megvalósítható.

Más pózt is ki lehet próbálni, amennyiben a férfi ül, még pedig azt, hogy a nő az ölébe helyezkedik el, és a lábaival megtámasztja a fotel támláját.

A kezeivel a párja térdén támaszkodik. Emelje fel a nő a csípőjét, amit így szabadon mozgathat, amivel biztos, hogy izgató látványt fog nyújtani a párja számára.

Amennyiben ágyban fekszenek, akkor a nő húzza fel a térdét a melléig. A párja ekkor térdeljen elé, tárja szét a nő lábát, és hatoljon belé. Ebben a pózban az az érdekesség, hogy más élvezetet nyújt, ha a férfi a nő lábfejét, és más, ha a csípőjét fogja.

imagesA következő póznál a férfi szétvetett lábbal feküdjön az ágyon. A nő üljön az ölébe, de háttal. A jobb kezével támaszkodjon a férfi csípőjére, a ballal pedig az ágyra. A lábait tegye a férfi két lába közé, hogy könnyebben tudjon mozogni.

Akik gyengédségre vágynak, azok kövessék a következő pózt! A pár térdeljen egymással szembe, és öleljék át egymást. Egymás könyökébe kapaszkodva, lassan dőljenek hátra, akár hanyatt is tudnak így feküdni.

A hagyományos kutyapóz másik változata a függőleges kutyapóz. Itt a nő felegyenesedve térddel. Kezét a férfi combjára, vagy fenekére rakja, hogy ezzel meg tudja tartani az egyensúlyát. Ebben a pózban a herék nem fogják ingerelni a csiklót.

Sok pár azért szereti ezt a pózt, mert a hímvessző mélyebbre tud hatolni, amivel a G-pontot jobban stimulálhatja.

Az oldalfekvéshez kapcsolódó póz terhesen is kényelmes. A nő feküdjön a bal oldalára. A jobb térdét húzza fel, mintha stabil oldalfekvő pózba feküdne. A férfi ekkor lovalóülésben, arccal a nő felé, ráül a nő bal lábára.

Az irodai környezet szinte minden ember fantáziáját beindítja. Erre a legegyszerűbb póz az, ha a nő felül a párja íróasztalának szélére. A kezével maga mögött megtámaszkodik. A lábait húzza fel, hogy a férfi, előtte állva, könnyedén magáévá tudja tenni.

szeretkezzen_es_a_fe_4528399A szerelmi háromszög se jelent mindig bonyolult szerelmi életet, hanem egy póz elnevezése is. A nő feküdjön hanyatt. A jobb lábát nyújtsa ki jobbra, a törzsére merőlegesen. A balt emelje fel a levegőbe.
Ilyenkor a férfi elé guggolva tud beléhatolni. Ennél a póznál a férfi könnyebben tudja uralni a medenceizmait.

Az utolsó póznál a férfi kis terpeszben üljön az ágyon. A nő vele szemben lovaglóülésben ráül, majd lassan hátrahajol, amíg el nem éri az ágyat. Ekkor fogja meg a férfi lábát. Ha elég fitt a nő, akkor nagyon felszabadító élményben lesz része, és a férfi is elgyönyörködhet a vizuális látványban.

(Forrás: napidoktor.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com