Izrael: a Hamász által átadott egyik holttest nem az eddig ismert túszok közül való

Izraelben az igazságügyi orvosszakértők azonosították a Hamász palesztin iszlamista szervezet által legutóbb átadott három túsz földi maradványait, a negyedik holttestről viszont azt állapították meg, hogy nem az eddig feltételezett Shiri Bibaszé.A terrorszervezet a tűzszünethez kapcsolódó túszalku alapján adta át Izraelnek csütörtökön négy elhurcolt izraeli földi maradványait, melyeket azonosításra az igazságügyi orvosszakértői intézetbe vittek. Ott azonban közülük csak háromnak a személyazonosságát tudták megállapítani.

A negyedik holttest a vizsgálatok nyilvánosságra hozott eredményei szerint nem izraeli túszé.

"Többször megvizsgálták a nő holttestét, melyen ruhamaradványok is voltak, és számos keresztellenőrzést is elvégeztek. Nem kötődik semmilyen túsz-DNS-hez. A holttestet több szakértő többször is megvizsgálta" - hangsúlyozták az orvosszakértői intézetből.

A szakemberek a maradványokból azt állapították meg, hogy a 2023. október 7-i terrortámadásban édesanyja karján elhurcolt legfiatalabb túszokat, a hároméves Kfirt és a kilenc hónapos Arielt a fogságban gyilkolták meg, valószínűleg már az első túszalku idején, 2023 novemberében. Ezt korábban hírszerzési információk alapján is valószínűsítették.

A csontok vizsgálata alapján azt is közölték, hogy a negyedik átadott túszt, a nyolcvanhárom éves Oded Lifsicet is a fogságban ölték meg, nagyjából egy évvel ezelőtt.

A 32 éves Shiri Bibaszt és két kisgyermekét otthonukból, Nir Óz kibucból hurcolták az övezetbe, ahol a Hamász állítása szerint egy izraeli légicsapás végzett velük. A szakértők megállapításai ennek ellentmondanak. Az édesanyát és két kisfiát a Pusztaság urai nevű, kisebb gázai terrorszervezet tartotta fogva, amely az iszlám szalafista áramlatához tartozik.

Izrael a szakértői vizsgálatok után sürgős üzeneteket küldött a túszalku közvetítőinek, és hangsúlyozta, hogy a történtek az egyezmény megsértését jelentik, és követeli Shiri Bibasz visszaadását a Hamásztól. "Nem tudjuk, miért tették ezt. Nagy itt a sokk. Követeljük a visszajuttatását. Fontos számunkra az is, hogy a szombati túszátadás a tervek szerint megtörténjen"- közölte egy izraeli tisztviselő a ynet című hírportállal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com