Izrael biztosította a gázai határt

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izrael ellenőrzése alá vonta a Gázai övezet határát, az elmúlt 24 órában már nem szivárogtak be fegyveresek Izrael területére - közölte az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari hétfő reggel a katonai rádióban.A hadsereg közölte, hogy elaknásítja azokat a területeket, ahol a palesztin területet Izraeltől elválasztó biztonsági kerítést áttörték. Az izraeli katonaság szóvivője arra is kitért, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy a határ alatt alagutak húzódnának, melyeken keresztül szélsőségesek juthatnának be Izraelbe. Ugyanakkor úgy vélik, hogy még lehetnek bujkáló terroristák Izrael területén.
    

Az izraeli légierő több mint kétszáz célpontot lőtt a Gázai övezetben hétfő éjjel. Köztük egy fegyverraktárként szolgáló mecsetet, egy lakást, melyet az iszlamista Hamász egyik rakétákat lövő osztaga birtokolt, a terrorszervezet használta sokemeletes épületet,  és egyéb katonai létesítményeket. Az izraeli hadsereg azt tanácsolta az ott élő palesztinoknak, hogy hagyják el a Gázai övezetet Egyiptom irányába az iszlamista Hamász terrorszervezet elleni háború idejére.
    

"A rafahi átkelő még nyitva van. Aki távozni tud, annak azt javaslom, hogy hagyja el a területet" - mondja Richard Hecht alezredes külföldi újságírókkal folytatott beszélgetésében. Az izraeli hadsereg már 123, a szombaton kezdődő terrortámadás óta elesett katona nevét hozta nyilvánosságra. Kedden a katonai rádió szerint több mint száz izraeli családot értesítenek arról, hogy rokonaikat a Hamász fogva tartja Gázában.
    

Az izraeli polgári védelem felszólította a lakosságot, hogy készítsék elő óvóhelyeiket a három napos túlélésre. Fejenként és naponta három liter vizet, száraz élelmet, elemmel működő világítást, figyelmeztetésekhez és híradásokhoz  elemmel-akkumulátorral működő rádiót és  mobiltelefont, gyógyszereket és elsősegély csomagot, személyes iratokat, készpénzt, ha van, csecsemők és állatok ellátásához szükséges dolgokat kell elhelyezni a védett szobákban, óvóhelyeken.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com