Izrael csökkenti a gázai halászati övezetet az Iszlám Dzsihád támadása miatt

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izrael csökkenti a Gázai övezet palesztin lakosainak rendelkezésére álló halászati zónát válaszul arra, hogy az Iszlám Dzsihád hétfő este rakétát lőtt ki Izraelre a Gázai övezetből - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság internetes felülete, a Ynet.Az izraeli hadsereg szerint az Iszlám Dzsihád nevű palesztin szélsőséges iszlamista szervezet lőtte ki a rakétát, amely az egyik meg nem nevezett nagyváros közelében, a tengerben landolt, nem okozva kárt sem anyagiakban, sem emberéletben.

    
A hadsereg szóvivői szokatlan módon megnevezték a személyes felelőst is: Baha Abu Alatát, a szervezet egyik területi egységének vezetőjét okolják a fennhatósága alatti területről kilőtt rakétáért. A történtek miatt Kamil Abu Rokun tábornok - aki az izraeli hadsereg koordinátora az 1967-ben elfoglalt területekkel kapcsolatos ügyekben, - bejelentette, hogy további értesítésig hat tengeri mérföldre csökkentik a gázaiaknak engedélyezett halászati övezetet.
    

A hétfő esti, hatalmas robbanással járó rakétakilövésről eleinte azt gondolták, hogy a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet rakéta-kísérlete volt, de másnapra kiderült, hogy az Iszlám Dzsihád szándékos támadásáról van szó. A közvetlen felelős megnevezése, és fényképének, valamint felettese képének a közzététele - többek közt a yneten, - szokatlan lépés Izrael részéről. A lap szerint ez figyelmeztetést jelenthet, hogy a hadsereg célkeresztjébe kerültek, s esetleg a likvidálásukat tervezik.
   

"Felkészültünk minden eshetőségre. Jelentős napok előtt állunk, az Emlékezés és a Függetlenség napja előtt, a Nakba, a palesztin katasztrófa napja előtt, valamint a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésének első évfordulója előtt - közölte a hadsereg szóvivője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

http://ujhazak.com