Izrael légicsapással megölte a Hamász egyik parancsnokát Ciszjordániában

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli hadsereg kedden légicsapással megölte a palesztin Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét Ciszjordániában.A hadsereg szóvivője arról számolt be, hogy az izraeli légierő támadást intézett Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban, ahol tűzharc tört ki izraeli katonák és palesztin fegyveresek között. Palesztin jelentések szerint a drónnal végrehajtott légicsapásban végeztek Asraf Nafettel, a Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokával, valamint az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai helyi egységét vezető Mohamed Abu Abddal.
    

A rámalláhi jelentések szerint az izraeli rajtaütés során a túl-karmi menekülttáborban legalább öt ember életét vesztette, és hárman megsebesültek. A Palesztin Vörös Félhold szerint a halottak között egy nő is van. A Palesztin Hatóság Rámalláhban működő egészségügyi minisztériuma arról is beszámolt, hogy az izraeli hadsereg szintén Ciszjordániában, a Hebron melletti Széírben megölt két palesztint, egyikük a 39 éves Dzsihád Salada volt.
    

Az izraeli hadsereg szóvivőjének jelentése szerint az éjszaka folyamán az izraeli légierő vadászgépei megtámadták a libanoni síita Hezbollah épületeit és létesítményeit a dél-libanoni Houla és Ajta-as-Sab falvak térségében. Előzőleg, hétfőn a Hezbollah számos rakétát és drónt indított Izrael északi határvidéke ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com