Izraelben az elesett katonákra és terrorizmus áldozataira emlékeznek

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az elesett katonákra és a terrorizmus áldozataira emlékeznek Izraelben a kedd este kezdődő, minden évben megtartott emlékezés napján - jelentette a helyi média.Az idei emlékünnepségeket beárnyékolja, hogy hétfőn a védelmi minisztérium katonák rehabilitálásával foglalkozó irodájának várótermében, Petach Tikván felgyújtotta magát Icik Szaidián. A 26 éves férfi a Gázai övezet elleni 2014-es Erős szikla hadműveletben poszttraumás lelki sérüléseket szenvedett.  

    
Ebben a rehabilitációs ügyekkel foglalkozó hivatalban utasították el a veterán kérését rokkantsága mértékének növeléséről.

Miután felgyújtotta magát, Szaidián súlyos, a testének száz százalékára kiterjedő égési sérüléseket szenvedett. Az orvosok jelenleg is az életéért küzdenek a Tel-Aviv melletti Síba kórházban - jelentette a katonai rádió kedd délelőtt.
    

Szaidián tette felhívta a figyelmet arra, hogy a katonák a harcokban nem csak  fizikai sérüléseket szenvednek, hanem gyakran súlyos lelki traumákkal élik túl a háborúkat. A hadsereg rádiójában megszólalt ismerőse szerint Szaidián évek óta nem tudott aludni, mert éjjel rátörtek a háborús emlékek. Az emlékezés napja helyi idő szerint kedd este 8-kor a múlt heti holokauszt-naphoz hasonló egyperces szirénaszóval kezdődik, melynek idejére leáll az élet Izraelben. A Siratófalnál tartott ünnepségen meggyújtják az emlékezés lángját.
    

Kedden és szerdán az elesett katonák előtti tiszteletadással kapcsolatos programok és szertartások zajlanak az egész országban az óvodáktól és iskoláktól kezdve az állami hivatalokig. Az idei megemlékezésig 1860 óta 23 928 palesztinai zsidó, illetve izraeli esett el a háborúkban vagy vesztette életét a terrorizmus és az erőszak következtében - közölte kedden a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja. A tavalyi emlékezés napja óta 43-al nőtt az elesettek száma, és 69-en haltak meg régebbi sebesüléseik miatt.  
   

Az emlékezés napján a rokonaikat, barátaikat gyászoló izraeliek a helyi hagyományok szerint ellátogatnak az országban felállított 52 katonai temetőbe, melyeket a hadsereg megtisztít és virágokkal díszít fel erre a napra. Tavaly a koronavírus járvány miatti szigorú zárlat idején a hatóságok felszólították az izraelieket, hogy ne menjenek el ezekbe a temetőkbe. A sírkertek ezen a napon általában zsúfolásig megtelnek.
    

Idén azonban a magas fokú átoltottság miatt Izraelben szinte teljesen visszaszorult a koronavírus-járvány, és a még mindig érvényes korlátozások lehetővé teszik a nagyobb családok számára is szeretteik sírjának szokásos felkeresését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com