Izraeli csapatok ismét razziáztak Gázában

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli hadsereg egységei csütörtök este és éjjel ismét rajtaütést tartottak a Gázai övezetben - jelentette be az izraeli katonai szóvivő pénteken.Gyalogsági, páncélos és műszaki alakulatok a légierő drónjainak és helikoptereinek támogatásával rajtaütöttek a Gázai övezet északi és középső részén. A műveletben a Hamász iszlamista szervezet célpontjait támadták Szadaija negyedben és az övezet más részein.

A Hamász katonai állásait lőtték többek között Gáza városában, és rakétaindító pontokat, valamint a szervezet székházát is támadták.
    

Az izraeli hadsereg már a Gázai övezet környékén végrehajtott iszlamista mészárlás utáni első napokban átlépte a határt, holttesteket keresve. A csütörtökön megkezdett razziák már kiterjedtebb területeket értek el, az erők közelednek az izraeli határ közelében lévő lakóházakhoz. Katonai tisztviselők szerint a razziáknak az a célja, hogy információkat gyűjtsenek és összecsapásokat váltsanak ki az iszlamista fegyveresekkel, hogy azok előjöjjenek a civil lakóházak alatti rejtekhelyeikről.
    

Daniel Hagari, a hadsereg szóvivője elmondta, hogy a Gázai övezetben a következő napokban is folytatódnak a szárazföldi razziák, melyek célja terroristák megölése, a terület előkészítése a tervezett nagyszabású behatolásra és az izraeli állások kiépítése. Palesztin jelentés szerint az izraeli katonák megölték az Iszlám Dzsihád három fegyveresét a ciszjordániai Dzseninben. Egyikük a Dzsenin Brigád parancsnoka, Iszer al-Amer volt.
    

A katonai szóvivő szerint harminchat körözött palesztint tartóztattak le az éjszakai razziákban Ciszjordániában, közülük tizenheten a Hamász harcosai. Dzseninben tűzharc tört ki izraeli katonák és palesztin fegyveresek között, ebben vesztette életét Iszer al-Amer. Az izraeli katonai hatóságok aláírták a Hamász egyik ciszjordániai magas rangú vezetőjének, Szalah al-Arúrinak a Rámalláh melletti Arura faluban lévő házának lerombolásáról szóló végzést. A szóvivő azt is közölte, hogy már 229 olyan személy családját értesítették szeretteik gázai fogva tartásáról, akiket a Hamász támadása során hurcoltak el október elején.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com