Izraeli hadsereg: Valószínűleg izraeli katona lőtte le tévedésből a palesztin újságírónőt

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli hadsereg hétfőn közzétett vizsgálata szerint valószínűleg egy izraeli katona ölte meg tévedésből Sirín Abu Akla palesztin újságírónőt, az al-Dzsazíra, a katari pánarab televíziós hálózat riporterét május 11-én - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.A négy hónappal korábbi, első állásponttal ellentétben a népszerű riporternő a dzsenini menekülttáborban, tűzharc idején bekövetkezett halálának alapos vizsgálata azt a változatot erősítette meg, hogy Sirín Abu Akla egy izraeli katona téves lövése miatt vesztette életét.
    

Az izraeli hadsereg szakemberei azonban továbbra is úgy vélik, hogy nem dönthető el egyértelműen, és az érintettek ellen nem indul bűnügyi vizsgálat, mert "nem merült fel szándékosság gyanúja". Az alapos nyomozás megváltoztatta a hadsereg első, nem sokkal az eset után közzétett álláspontját, mely szerint a palesztinok oldaláról érkezett lövés végzett volna az újságírónővel. A nyomozás későbbi szakaszában a hadsereg nyomozói úgy vélték, hogy csak a lövedék vizsgálatával lehet megállapítani, hogy palesztin vagy izraeli fegyverből származott-e a golyó.
    

Miután a palesztinok átadták a lövedéket az amerikaiaknak, ballisztikai vizsgálattal az állapították meg, hogy nem lehet biztosan eldönteni, ki lőtte ki azt. Az amerikai jelentés azonban az új izraelihez hasonlóan leszögezte, hogy valószínűleg az izraeli katonák fegyveréből eredt a gyilkos lövedék. A hétfői izraeli jelentés szerint izraeli katonák páncélozott katonai járművekkel körözött palesztinok letartóztatására Dzseninbe hatoltak, ahol több mint egy órán át tartó tűzharcba kerültek, s az egyik páncélozott járműben tartózkodó katona a palesztin fegyveresek felé lőve találhatta el véletlenül Sirín Abu Aklát.
    

"Sok irányba viszonozták a tüzet, amerre azonosították a rájuk lövő fegyvereseket" - nyilatkozta egy katonai forrás a ynetnek. "Nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy tűz alá került katona lőtte le véletlenül, bár ismét nem lehet biztosan megállapítani, hogy ki találta el" - tette hozzá. A katonai főügyész az összegyűjtött megállapítások alapján úgy határozott, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja, amely indokolná bűnügyi eljárás megindítását. A hadsereg adatai szerint az év eleje óta több mint 70 alkalommal lőttek Dzseninben izraeli katonákra, mely a hasonló ciszjordániai esetek több mint 80 százaléka.
    

A jelentés hétfői közzététele után Sirín Abu Akla családja bejelentette, ők már négy hónapja tudják, hogy egy  izraeli katona ölte meg az újságírónőt. A család háborús bűnnel vádolta meg Jeruzsálemet, s szerintük Izrael megpróbál kibújni a felelősség alól, miután számos más vizsgálóbizottság szerint izraeli golyó végzett a riporternővel.
    

"Mivel Izrael nem képes felelősséget vállalni tetteiért, sürgetjük a nyomozás megindítását és tárgyalás lefolytatását a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnál. Sirín meggyilkolását nem szabad a szőnyeg alá söpörni"- jelentette be a megölt újságírónő rokonsága. Nabil Abu Rudina, a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász szóvivője a jelentésre azt válaszolta, hogy az izraeli nyomozás új kísérlet a riporternő meggyilkolásáért vállalt felelősség elkerülésére.
    

Izrael 1967-ben foglalta el Jordániától Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet, ahol településeket és kelet-jeruzsálemi lakónegyedeket hozott létre, melyekben csaknem félmillió izraeli él. A palesztinok ezt a területet jövőbeli államuk legfőbb részének tekintik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com