Izraeli katonák estek el a Gázai övezetben

Elesett két, egy 20- és egy 21 éves izraeli katona a Gázai övezetben – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) péntek reggel.Egyikük akkor vesztette életét, amikor az övezet déli részén, Rafahban csütörtök délután egy épület ráomlott a benne tartózkodó katonákra. Az elesett harcos mellett súlyosan és közepesen megsérült zászlóaljának két másik tagja is.

A másik katona néhány órával később, egy Tiger típusú páncélozott szállító jármű felrobbanásakor halt meg, melyet egy robbanószerkezet vagy rájuk kilőtt páncéltörő rakéta okozott. Három másik katona súlyosan, negyedik társuk pedig közepesen megsesebült a támadásban. Március elején az izraeli kormány újraindította a katonai műveleteket a Gázai övezetben, s azóta kilenc izraeli katona esett el, hatan májusban.

A közelmúltban a biztonságpolitikai kabinet úgy döntött, hogy kibővíti a Gázai övezetben a hadműveleteket, miután az új hadjárat terveit jóváhagyta Éjál Zamir vezérkari főnök és Jiszráel Kac védelmi miniszter. A múlt hét óta több tízezer mozgósítási parancsot küldtek ki a tartalékosoknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com