Izraeli katonák estek el a Gázai övezetben

Elesett három izraeli katona hétfő este a Gázai övezetben egy út mentén elhelyezett pokolgép miatt - közölte az izraeli hadsereg (IDF) kedd reggel.Két 20 éves, és egy 22 éves sorkatona vesztette életét, ketten pedig könnyebben megsebesültek, mert konvojban haladó járművük alatt felrobbant egy, az útra telepített robbanószerkezet a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabálija menekülttábornál.

Később a tűzszerészek az út alatt több tucat pokolgépet fedeztek fel, melyek közül csak egy lépett működésbe. A katonák Dzsabálijában a Hamász iszlamista terrorszervezet infrastruktúrájának felszámolásán dolgoztak.

Az út közelében egy alagútlejáratot találtak, a gerilla harcmodorral küzdő palesztin fegyveresek onnan előbújva telepíthették az aknákat az út alá.
A katonai rádió szakértői szerint a terrorszervezetek az izraeli hadsereg fel nem robbant bombáiból nyerik ki a pokolgépek alapanyagát, ugyanis a ledobott szerkezetek mintegy egy százaléka nem robban fel.

Kedden Éjal Zamír vezérkari főnök elrendelte a Gázai övezetben zajló katonai manőverek kiterjesztését, és további segélyközpontok létrehozását az övezet civil lakosai számára. Az övezet déli részének bejárása során Zamír azt mondta, hogy

a Hamász elvesztette az irányítást az övezet felett, és az izraeli támadás "rendezett terv szerint, megfelelő ütemben halad, amíg teljesítenek minden harci célt, az összes túsz kiszabadítását, valamint a Hamász kormányzati és katonai szárnyának felszámolását." 2023. október 7., a Hamász terrortámadása és a háború megindítása óta 861 háborúban elesett katona nevét jelentette be az IDF.

Amióta Izrael március 18-án úgy döntött, hogy felmondja a tűzszünetet, 13 katona vesztette életét a Gázai övezetben, valamint egy további katona egy bevetés közben autóbalesetben hunyt el, amikor elütötte az övezetben egy teherautó.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com