Izraeli lap: a Moszad évtizedekig járt a náci háborús bűnösök nyomában

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad évtizedekig járt nyolc náci háborús bűnös nyomában, de csak az üldözöttek haláltáborokba szállításáért felelős Adolf Eichmannt sikerült elfogniuk - írta a Háárec című izraeli újság honlapja hétfőn.A Moszad történeti osztályának most megnyitott, de már 2007-ben elkészített tanulmánya szerint a szervezet összesen nyolc nácit próbált élve vagy halva kézre keríteni a második világháborúban a zsidók és az emberiség ellen elkövetett bűneik miatt, de végül csak Eichmannt sikerült elfogniuk 1960-ban Argentínában, majd törvény elé állítani Jeruzsálemben.

    
Alois Brunnert, Eichmann segédjét 1961-ben szemtől szemben látta, de nem ölte meg a szervezet ügynöke - Damaszkuszban a Georg Fischerként élő náci maga nyitott ajtót neki. Később levélbombákkal próbálták megölni Brunnert. Az első akciót maga Jichák Samír későbbi miniszterelnök szervezte meg ellene: egy - hamis arab néven dolgozó - régi ügynököt mozgósított, és személyesen adta át neki Európában a halálos küldeményt, amelyet egy damaszkuszi postahivatalban sikeresen fel is adtak Brunner számára. Át is vette, fel is robbant, de csak a szemén sebesült meg.
    

Húsz év múlva Ausztriából adtak fel számára egy újabb levélbombát, de a szerencse ekkor is elpártolt a Moszadtól, és Brunnernek csak az ujjai sérültek meg átvételekor a postán. Eichmann segédje végül nyolcvankilenc évesen halt meg 2001-ben. Fontos célpont volt Walter Rauff SS-parancsnok, a gázkamrák elődjének megalkotója, akinek a teherautók kipufogógázával működő, "mozgó" gázkamráiban több mint százezer zsidót gyilkoltak meg.


Őt elfogták a háború után az amerikaiak, de Szíriába szökött, ahol a hadsereg hírszerző tanácsadója lett. 1949-ben Olaszországba, majd onnan Chilébe távozott, ahol 1962-ben letartóztatták. Azonban megtagadták kiadatását Németországnak, és szabadon engedték. 1978-ban került a Moszad listájára, amikor - néhány éves szünet után - Menáhem Begin miniszterelnöksége idején felújították a nácik elleni vadászatot.
   

Két ügynök 1980-ban Chilébe utazott, hogy végezzen vele. Két napon át házának közelében vártak rá, de hiába. Ekkor a kapuhoz mentek, de Rauff kutyája hevesen ugatott, egy chilei asszony kijött az épületből, és kiabálni kezdett velük, hogy mit keresnek ott, és végül dolgavégezetlenül távoztak. Ezzel a nácival végül a rák gyilkos kórja végzett négy év múlva, hetvenhét éves korában.
    

Noha már 2007-ben elkészült, de a Jad Vasem Holokauszt Intézet csak ezen a héten tette fel honlapjára a nácivadászatról készült egykori tanulmányokat, amelyek megismertetnek a titkosszolgálatnak a nácik kézre kerítésével kapcsolatos egykori történeteivel, a Josef Mengele elleni akció sikerével, valamint a többiek elleni elszalasztott lehetőségekkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com