Izraeli légicsapás ölt meg öt gyereket a Hajnalhasadás hadművelet utolsó napján

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Nem az Iszlám Dzsihád eltévedt rakétája, hanem izraeli légicsapás ölt meg öt gyereket a Hajnalhasadás hadművelet utolsó napján - írta a Haarec című újság kedden, az izraeli hadseregnek a laphoz eljutott belső vizsgálatára hivatkozva.A 3 és 16 év közötti gyerekek Dzsabáliától keletre, az al-Faludzsa temető közelében vesztették életüket. Előző nap nyolc gázai palesztin civil halt meg az Iszlám Dzsihád rosszul sikerült rakétakilövése miatt, és a hadsereg úgy vélte: ez történt Dzsabália közelében is. A vizsgálat azonban arra a megállapításra jutott, hogy a robbanást az izraeli légierő egyik lövedéke okozta.
    

Az izraeli hadsereg a Háárec kérdésére azt válaszolta: az állam biztonsága érdekében támadta az Iszlám Dzsihád katonai célpontjait a Gázai övezetben a Hajnalhasadás hadműveletben. A hadsereg minden ésszerű erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy a legkevesebb kárt érje a polgári lakosságot - közölték. "Az izraeli hadsereg ellenőrzi és megvizsgálja a hadművelet során tett intézkedéseit és azok eredményét; az eset körülményeit kivizsgálják" - ígérték a katonai illetékesek.
    

Augusztus 8-án Ran Kochav, a hadsereg szóvivője közölte, hogy a Hajnalhasadás hadműveletben 26 palesztin civil halt meg, közülük 11-en izraeli légicsapásokban és legalább 15-en az Iszlám Dzsihád rakétái miatt. A vizsgálat eddigi eredményei módosítják ezeket az adatokat: 16-an haltak meg az izraeli, tízen az Iszlám Dzsihád rakétái miatt.
    

A gázai terrorszervezetek körülbelül 1100 rakétát indítottak az augusztus 5-én kezdődött, háromnapos Hajnalhasadás hadművelet idején a hadsereg statisztikái szerint. Közel 200 lövedékük már a Gázai övezetben felrobbant.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com