Izraeli sajtó: a Moszad bizonyítéka vezetett 2007-ben a szíriai atomreaktor lebombázásához

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad kalandos úton megszerzett bizonyítéka vezetett a szíriai atomreaktor lebombázáshoz 2007-ben - jelentette a Háárec című újság csütörtökön.Tamír Pardo, aki a légicsapás idején a Moszad elnökhelyettese volt, egy konferencián szerdán rávilágított, hogy annak idején a Moszad értesülése igazolta és bizonyította be, hogy Damaszkusz észak-koreai segítséggel atomreaktort épít. Előzőleg Ámosz Jeldin, a katonai hírszerzés akkori főnöke a katonai rádióban szintén a maga szervezetének követelte a dicsőséget a sikeres akcióért, ugyanis szerinte a 2006 végén, 2007 elején általuk megszerzett értesülés volt döntő a kérdésben.

   
A Moszad szerepe a bizonyíték begyűjtése volt egy esetleges katonai beavatkozás előtt. Ezt a feladatot a szervezet ügynökei egy merész akcióban Bécsben oldották meg. Abban az évben, március elején ugyanis Ibrahím Otmán, a szíriai atomenergia-tanács vezetője Bécsbe utazott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség konferenciájára. Egyik alkalommal, amikor egy ülésen vett részt, a Moszad ügynökei behatoltak szállására, és alig egy óra alatt kimásoltak minden adatot az ott hagyott személyes számítógépéből.
   

Körülbelül 35 fényképet találtak a szíriai sivatagban lévő titokzatos épületről. A hírszerzők gyorsan megfejtették az anyagot: a képek a reaktor belsejét mutatták, hengerekkel, szabályozórudakkal és koreai munkásokkal. Nem maradt semmi kétség, plutónium előállítására alkalmas reaktor készült észak-koreai segítséggel, és az építkezés előrehaladott szakaszban volt.
    

Az anyagot még aznap dekódolták, és már másnap reggel nyolc órakor találkozott Meir Dagan, a szervezett akkori elnöke Tel-Avivban a miniszterelnökkel. Hamarosan együtt Washingtonba utaztak, ahol eldőlt, hogy Izrael egyedül, az Egyesült Államok nélkül, katonai akcióval számolja fel az atomlétesítményt. A 2007 szeptemberi sikeres katonai művelet ellenére az izraeli lapok azt is felvetik, hogy hírszerzési fiaskóként is értelmezhető, hiszen Izrael "szeme láttára", közvetlen szomszédságában öt-hat évig észrevétlen maradhatott a szíriai nukleáris program, szinte a létesítmény teljes elkészültéig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com