Izraeli szélsőségesek autókat gyújtottak fel és falfirkákat festettek palesztinok házaira Ciszjordániában

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izraeli szélsőséges telepesek autókat gyújtottak fel és falfirkákat festettek palesztinok házaira Ciszjordániában - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.A rendőrség gyűlölet-bűncselekmények miatt kezdett nyomozni, ugyanis Náblusz közelében, Ciszjordániai északi részén, négy palesztin faluban éjjel ismeretlen tettesek járműveket és olajfákat gyújtottak fel, és feliratokat festettek házak falára.

    
Kiblan, Bit Dadzsan, Midzsal és Adik falvakban többek közt Dávid csillagot, valamint azt a szöveget festették héber nyelven az egyik ház falára, hogy "még mindig zárt katonai terület". A feliratok arra a rendeletre utalnak, amely szerint a Komi Uri nevű, Jichár melletti területet zárt katonai övezetté nyilvánították az izraeli hatóságok, miután szélsőséges telepesek az elmúlt hónapban több alkalommal megtámadták ennek a térségnek a biztonsági erőit.
    

Az éjszakai incidens után az egyik palesztin károsult elmondta a Háárecnek, hogy biztonsági kamerájának felvételén látható amint hajnali fél 2 körül két ember kiszállt egy kocsiból, és felgyújtotta az ő és fia autóját. A Becelem nevű emberi jogi civil szervezet szerint októberben és novemberben tizenhárom vagyon elleni bűncselekmény történt palesztinok ellen Ciszjordániában a csütörtök éjszakai események nélkül.
    

A múlt héten egy mecsetre festettek graffitit, és szinten lángba borítottak huszonöt autót egy ciszjordániai palesztin faluban. A mecsetre azt írták héberül, hogy Izrael tulajdona, és hogy a nem zsidók ellenségek. Az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordánia területén Kelet-Jeruzsálemen kívül jelenleg közel négyszázezer izraeli telepes él. Ezt a területet a nemzetközi jog alapján a nemzetközi közösség túlnyomó része megszállt területnek tekinti, ahová nem szabad civileket telepíteni. A palesztinok Ciszjordániában és a Gázai övezet területén tervezik leendő államuk létrehozását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com